Dream in my mind

Dream in my mind

Faith Ravenswood..egy átlagos lány átlagos élettel..Habár nem élnek luxus körülmények között a szülei mégis mindent meg tudnak adni neki,hisz a lánynak nincsenek nagy igényei.
Ruháit általában a turkálóból válogatja majd saját kis varrógépével a mai divat szerint átszabja..ránézésre meg se mondaná senki hogy nem vadi újak.
Az anyja Morgiana az általános iskolában takarítónő,kevéske fizetése arra elég hogy kipótolják az esetleges hiányokat a költségvetésben,a fő kenyérkereső egyértelműen az apa Robert aki bányamunkás és egész jól megfizetik..átlagos családi házukat három személyre fent tudják tartani habár a hitel sokat elvesz a havi bevételből..hiába a bankok kegyetlenek..

Faith mindig kitűnő tanuló volt,nem túl okos de ezt szorgalmával pótolta így mindig kiváló eredményeket ért el.Apró törékeny testalkata,fakó kék szemei világos bőre és éjfekete haja szokatlan jelenség volt,rendszeresen megbámulták de a kislányt nem izgatta.Nem nagyon barátkozott,mindig a könyveket bújta az iskolai szünetekben is.


Egyedül Robert tudta előcsalogatni az igazi Faith-et,azon kevés alkalommal mikor közösen elmentek horgászni vagy az erdőt járták.
Az igazi Faith kedves,de lázadó személyiség volt,nem beszélt sokat inkább figyelte osztálytársait és megalkotta a személyes kis véleményeit ugyanakkor hagyta hogy rácáfoljanak az előzetes feltevéseire.
Vasárnap este volt mikor hazaértek a horgászatból és Faith apukája rögtön vacsora után lefeküdt mert másnap korán kellett a bányában kezdenie...

Hétfőn reggel Faith a szokásos módon elment az iskolába,csendesen olvasgatott az udvari padok egyikén ülve amikor odalépett az osztályfőnöket és együttérző arccal ennyit mondott:
-Őszinte részvétem Faith.- majd megölelte
A lány nem értette miért mondja ezt a tanár úr? összekeveri valakivel?
-Elnézést..de nem értem..-bontakozott ki az ölelésből és kíváncsian nézett fel a férfira aki nagyot nyelt.
-Még nem tudod?-látszott a férfin hogy szorongani kezd,az ajkait harapdálja.
-Micsodát?-a lány aki mindig olyan csendes most idegesen emeli fel a hangját,tekintetét a tanáréba fúrja.
-Ma délelőtt volt egy bányarobbanás..Robert Ravenswood az édesapád életét vesztette-nyögi ki végül elhgaló hangon,arra számít hogy a lány összeomlik de még csak szempillája sem rebben.
-Vagy úgy...köszönöm a részvét nyílvánítását.-Megveregeti a férfi vállát és beül a következő órájára.Megírja a dolgozatokat és hibátlanul felel mintha mi sem történt volna..
Nem akarja hogy lássák mit érez,hogy belelássanak a szenvedéseibe...
Délután 4 óra mire végez,a hazafelé vezető utat futva teszi meg,majd megtorpan az ajtóban,és csak bámulja a kilincset.
-Vajon édesanyja milyen állapotban lesz? Megengedheti magának már ezt a pár perc gyengeséget vagy az anyukáját kell támogatnia? Tétovázva nyitja ki az ajtót majd belép a lakásba amiben a szokásosnál is nagyobb rend uralkodik..bemegy az étkezőbe ahol az anyja a kövön térdel és a fugát súrolja.Nem sír,egy könnycseppet sem ejtett az asszony.Kezeit véresre súrolta abban a 4 órában ami eltelt mióta értesült Robert haláláról.
Nem sírhat hisz a lányát kell most védenie..Faith lassan odasétál az anyukájához,mögé guggol és szorosan átöleli ennek az erős nőnek a derekát.Morgiana nem bírja tovább,elejti a kefét amivel az imént még oly serényen dolgozott és zokogni kezd..megfordul és lányát az ölébe húzza.Faith halkan könnyezik anyukájához bújva így ülnek csendben órákig.

Éjjel mécsest gyújtanak Robert fényképe előtt és elmennek lefeküdni.Morgiana Frontinnal kényszeríti magát az álmok mezejére de Faith nem tud elaludni hisz gyereknek nem ad egy épeszű anya sem nyugtatót..Sosem volt jó alvó,mikor álmatlanság kínozta apukája védelmező meleg karjai közé bújt..de most nincs..a bánya mélye elragadta tőle..ahogy a mécses lángánál nézi a mosolygós férfi arcát elszorul a szíve.
-Apa...gyere vissza félek a sötéttől...ha a karjaidban lehetnék sosem félnék...

Másnap reggel arra ébredek hogy a reggeli napfény csiklandozza az arcomat...Fellobban halvány fénnyel lelkem mélyén a remény félszeg lángja hogy talán csak álmodtam..csak álmodtam azt a borzalmas napot amikor közölték velem hogy apa...még csak a gondolatra is elszorul a torkom és szemem égni kezd de már egy csepp könnyem sem maradt..felemelem a fejem és hirtelen fel sem tudom dolgozni hol vagyok...aztán hirtelen eszembe jut..éjjel az asztalra borulva aludtam el és imádkoztam hogy apa jöjjön haza.

Pedig igazán nem vagyok vallásos...nagy levegőt veszek és elindulok a fürdőszobába hogy emberi külsőt varázsoljak magamnak ugyanis most úgy nézek ki mint egy absztrakt műalkotás:
Arcomon a csipketerítő gyűrődéseinek a nyoma,szám bal sarkából vékony nyálcsík csordogál lefelé,szemeim vörösek és duzzadtak az egész esti sírástól,ajkaim kicserepesedtek.

Beállok a forró zuhany alá,majd miután eleget áztam elvégzem a napi rutint,gyorsan felöltözöm,fésülködök,sminkelek és voilá* kész is,ismét emberek közé mehetek.

Amint a suliba beérek csupa  sajnálkozó tekintet vesz körül ami nem vígasztal igazából dühít hiszen elég erős vagyok nem kell felettem szánakozniuk.
Ma is ugyanúgy teljesítek,és csak úgy viselkedem ami tőlem megszokott..Ez csak színjáték de nem tagadhatja senki hogy elég jól játszom.

Órák után kicsit megnyugszom hogy nem kell jópofiznom minden részvét nyílvánító előtt,és elindulok haza..
A nyári nap fénye szinte égeti a bőröm,ahogy felnézek az utat szegélyező hatalmas tölgyfák sűrű lombkoronái közt az  égre egyetlen felhőt sem látni rajta.Halk,kedélyes madárcsicsergés töri meg a park csendjét amin keresztülvágok hogy lerövidítsem az utat hazáig.
Ahogy egyre közelebb érek az otthonunkhoz kirajzolódik előttem egy kamion halovány körvonala,és ahogy élesedik a kép nyilvánvalóvá válik hogy ez egy költöztető autó...émelygés és fejfájás kerít a hatalmába,nem bírom a stresszt..elkezdek rohanni a ház felé,majd berontok a konyhába félrelökve a két robusztus munkást akik az ágyamat cipelik ki.
-Anya anya!!! mi történik?!-kiabálom kétségbeesetten majd döbbenten bámulok ugyanis a konyhában nem csak anyukám hanem a bankigazgató is helyet foglal..
-Kicsim..hatalmas elmaradásunk volt már eleve apáddal és így most nem tudunk törleszteni..el kell költöznünk...-anya hangja nyugodt és tényközlő de bennem úgy érzem valami eltört..elveszik az apámat és az otthonomat...mi következik még??
-Én nem akarok!!!!-toppantok a lábammal akár egy hisztis kisgyerek és dühösen nézek a férfira aki elveszi tőlünk a házunkat..kirohanásomat igazán viccesnek találhatta mert most szélesen vigyorog rám és bennem megfogalmazódik a gondolat hogy menten tökön szúrom vagy magamat vagy őt..sőt valószínű hogy az ő ágyékát fogom megcélozni..

Végül minden tiltakozásom,hisztizésem,könyörgésem és anyázásom ellenére új házba költöztünk méghozzá a város másik végébe ahonnan esélytelen hogy be tudok járni suliba...anyunak sem tetszik az új ház de nem mondja ki,inkább elkezd kipakolni a dobozokból.Segíteni akarok neki de ekkor megfogja a kezem.
-Kicsim itt az új iskolád címe-azzal a kezembe nyom egy cetlit-holnap reggel ide kell menned és az igazgató urat keresned.
Egy darabig döbbenten nézek rá de tudja hogy nem kell tovább magyaráznia a dolgot.

Aznap este anya mellé bújok szorosan és olyan gyorsan alszom el mint akit fejbe lőttek.

Kedden reggel kelletlenül baktattam az új iskolám felé,magamban a bankot szidtam,és olyannyira belefeledkeztem a saját világmegváltó gondolataimba miszerint kasztrálni kéne az összes pénzes barmot hogy lendületből nekimentem valakinek..tompa puffanás és méltatlankodó hanghatások tudatták velem hogy sikerült a földre terítenem.
Mintha mi sem történt volna indulnék tovább de megbotlom a földön kiterült "áldozat" lábában és fejjel előre rázúgok,és kitűnő pontossággal fejelem le szerencsétlen férfiasságát.
Halk nyöszörgés,majd magzatpózba görnyedés követi szerencsétlen gyerek részéről az akciómat és sajna most már esélytelen hogy szó nélkül lelépjek.

-Ne haragudj nem figyeltem-mondom gépies hangon mire ő rám emeli ragyogó zöld szemeit.
-Kétlem hogy véletlen volt szerintem valaki fizetett neked hogy tegyél mozgás és nemzőképtelenné-a hangja még mindig panaszos és tudom hogy én vagyok a hibás.-egyébként még nem láttalak erre..
-Most költöztem a környékre..épp az új suliba kéne mennem szóval ha megbocsájtassz...
-A körzet állami sulijába fogsz járni?-kérdezi miközben feltápászkodik majd kezet nyújt és felsegít engem is.Kérdésére óvatos bólintással adok választ.
-Király akkor lesz időd kiengesztelni a ma történtekért..-elmosolyodik de velemi különös van ebben a mosolyban...valahogy így mosolyoghat a farkas is a bárányra hogy nyájasságával becsalogassa a barlangjába...

A zöldszemű egészen az igazgatóig kísér,aztán megvár és megmutatja hol a termem..igazán jófej azt leszámítva hogy semmit sem mond el magáról..még a nevét sem árulja el..
Nagyon furdal a kíváncsiság így bár tudom hogy nem jó húzás rögtön az első napon de belógok a tanáriba hogy a fényképes akták között kutatva választ kapjak néhány dologra.

Kutakodás közben megvágom az ujjam a papír szélével és nevetségesen hangzik de egy ilyen sérüléshez képest túl sok vért vesztek..csak bámulom a kezemet és egy halk suttogást hallok mintha közvetlen a fülembe suttognának:
-Ha jót akarsz nem kutat....-jeges borzongás fut végig a hátamon és ide-oda forgolódva próbálom megtalálni a hang forrását de sehol senki....
Hát jó feladom..megkattantam...
keresgélek még kicsit majd lassan haza indulok mielőtt még a takarító vagy a gondnok lebuktatna..
hazafelé úton és éjjel az ágyban is azt a furcsa mosolyt látom magam előtt,és azt a hangot hallom...úgy érzem veszélyben vagyok..

Nem gondoltam semmilyen megmagyarázhatatlan dologra a hanggal vagy bármi mással kapcsolatban,betudtam annak hogy túl sok minden történt és megviselt idegeim így próbálják jelezni hogy jó lenne kicsit lazítanom.Ebből kiindulva mikor hazaértem egyből a fürdőszoba felé vettem az utat,és beleültem egy kád forró vízbe hátha segít kikapcsolódni.
Ez az ötlet jobban bevált mint gondoltam nemsokára elnyomott az álom.Viszont ez nem az a nyugodt álom volt mire szükségem lett volna....


...."egy kopár tájon sétálok,az egész a szürke különböző árnyalataiban pompázik,sehol más szín...Hatalmas korhadó fák szegélyezik az utat,a fekete színű avar elviselhetetlen bűzt áraszt.Felnézek  a kopár fák ágaira,és az ágakon döglött varjak ülnek amiket a rájuk rakódott rengeteg só tart össze....mind megannyi megtépázott sóbálvány..

Ahogy tovább megyek az úton a fák el-el tűnnek mellőlem,míg végül egy tisztásra érek..itt sincs semmi szín..mintha magában a pokolban járnék..
Lehajolok,és végigsimítok a füvön ami elporlad a kezem nyomán...egy darabig még csak bámulom a fű helyét majd panaszos, halk sírás és nyöszörgés hangja kezdd visszhangzani a fülemben.Lassan elkezdek a hang irányába menni,és akkor meglátom hogy kitől származott...egy ember feküdt a földön,körülötte hatalmas vértócsa..csontos kezek markoltak bele a tehetetlenül vonagló alak testébe és hegyes körmökben végződő ujjaik a húsába vájtak majd letépték azt a csontokról.
Az alak felüvöltött,és rám nézet majd mintha azt suttogta volna hogy :"segíts"...Ahogy engem nézet szemeiből vérrel keveredett könnyek szivárogtak...nem bírtam elfordultam de ott is ugyanezt a jelenetet látta...Leguggoltam a földre fejemet a két térdem közé szorítva és behunytam a szemem,de még így is ugyanez a rémkép várt rám,és az alak felém nyújtotta a kezét......"


Ahogy felriadtam belecsúsztam a fürdővízbe és elég sokat le is ittam belőle,köhögve prüszkölve és kétségbeesetten csapkodva küzdöttem magam a felszínre,egész testemben remegtem....Annyira valósnak tűnt az egész..ahogy kisöpröm a vizes hajtincseimet az arcomból az ajtó felé pillantok,és hirtelen megáll még a szívverésem is..A zöldszemű áll ott az ajtónak támaszkodva,engem néz és vigyorog,de mielőtt szólásra nyithatnám a szám eltűnik.
Lassan kezdem elveszteni a fonalat...Tudom hogy egy ember nem válhat köddé csak úgy...biztos a kimerültség.Megiszom a szokásos esti kamilla teámat és bevackolok az ágyamba de valahogy nem merek elaludni.....

Úgy éjfél körül mégis a fáradság győz és én mély álomba zuhanok, a kispárnámat szorosan magamhoz ölelve.

..."Egy régi épületben vagyok,a berendezés egy néhai kórházéra emlékeztet.A hosszú fehérre meszelt,csempézett folyosón csak egyetlen lámpa pislákol.Elsétálok a folyosó végéig,és kinézek az ablakon..az épületet búzatáblák veszik körül,egyetlen út kanyarog csak erre.

A sötétben fájdalmas kiáltásokat hallok,olyan sikolyokat amikbe beleborzongok.Nincs senki az épületben aki a szenvedőhöz sietne,pár ápoló képe homályosan feltűnik de mintha meg sem hallanák a beteget.Nem bírom elviselni,így elindulok a hang irányába,a folyosó végén megtalálom honnan jött, az ajtó mellé kék alapon fehér betűkkel ki van írva :214 Elkülönítő..
Lenyomom a kilincset és belépek, egy szűk folyosón találom magam,velem szemben egy hatalmas ablak amin keresztül látom  az ágyon vonagló férfit...Odamegyek a következő ajtóhoz amin át ténylegesen bejuthatnék hogy segíthessek de zárva van majd pár percnyi eszeveszett keresés után megtalálom a hozzá tartozó kulcsot a folyosó másik végén felakasztva.Nehezen találok bele a kulcslyukba,a kezem remeg és szinte megbénít a tudat hogy az az ember ott bent szenved.Amikor belépek már nem csak a férfit látom hanem a felborult infúziós állványt,és darabokra tépett párna darabjait és vért. Rengeteg vért..A padlón,az ágyon,a falra kenve.Megérintettem a már szinte magán kívül üvöltő pasast és hallom a saját hangom amit megremeg amikor megszólítom.
-Uram kérem...Jól van? Hol fáj? Mondjon valamit hogy segíthessek-közben keresem rajta sebeket de semmi,teljesen sértetlen...de akkor honnan az a sok vér..?!
A középkorú férfi egyszerre elhallgat,rámszegezve vizenyős fakó kék szemeit.
-Te új ápoló vagy?-a hangja erélyes ,kissé rekedtes ami akár a cigarettának is betudható.-Mert már igazán szükségem lenne egy újra..Betsy eléggé ellustult ...
-Betsy? Ő az ön ápolója igaz? Hol van most?-a pasas elvigyorodott lehajolt és kirántott az ágya alól valamit.Ahogy közelebb lépek először csak a vért a hús- és ruhacafatokat veszem ki belőle..majd a nő arcát..Féloldalt lenyúzták,az egyik szemürege üresen tátongott,szája kiáltásra nyitva.Ahogy felállok hitetlenkedve nézek rá a pasasra.
-Félsz?-felállt és egyre közelebb jött majd egészen közel hajolt az arcomhoz-FÉLSZ?-hisztérikus röhögésbe kezdett majd egy műanyag kést emelt fel és a bal szemembe nyomta.
Elviselhetetlen fájdalom járta át a testem és az elmém egyaránt,felüvöltöttem...."

A saját üvöltésemre ébredek,és rémülten kapok a szememhez,ahhoz amelyik álmomban megsérült..csak álmodtam viszont a fájdalom valós volt, még mindig tompán lüktet bennem.Csak ekkor döbbentem rá hogy milyen sebesen veszem a levegőt,ezért hangosan elkezdek számolni hogy megnyugtassam  magam, mikor nevetést halottam pontosan magam mellől.
Megdermedtem és úgy éreztem abban a pillanatban hogy az egész világ is velem együtt,de a hang gazdája sajnos nem tétlenkedett.Felém hajolt,a hold fénye ami az ágyam mellett lévő ablakon beszűrődött sejtelmessé tette a vonásait de azt a vakító zöld szempárt bármikor felismerem.
-Annyira könnyű téged megijeszteni..-vigyorgott rám.
-Ki-Ki a fene vagy te? Mit keresel itt?-megragadtam az inge gallérját attól tartva hogy megint felszívódik.
-Ne érdekeljen és ne kutass utánam világos? Ez volt a figyelmeztetés de ha nem hallgatsz rá ennél csak rosszabb lesz.-azzal eltűnt..
Én pedig ott feküdtem a hült helyét bámulva...
A történtek után egy szemhunyást sem tudtam aludni így ébren vártam meg a reggel 7 órát hogy indulhassak a suliba.Egyetlen pozitív dolog ebben az egészben az hogy végre volt időm rendesen megcsinálni a hajamat és nem úgy néztem ki mint egy elmebeteg tollseprű...Lementem a konyhába,bevágtam egy 4 tojásos rántottát és egy nagy bögre kakaót és anyunak is csináltam egy adagot majd elindultam a suliba.
Út közben mellém csapódott pár új osztálytársam Roxana a mindig csacsogós jókedélyű osztályelső aki már rögtön az első nap a szárnyai alá vett és Sophie a kissé arrogáns de ha jó passzban van nagyon segítőkész unokatesója Roxinak.
Roxi egész úton csicsergett és próbált felvidítani,míg végül elmeséltem nekik az álmaimat.
Roxi aranybarna szemei elkerekedtek:
-Mégis hogy tudsz te iLyeneket álmodni? Horrort nézel alvás előtt vagy mi?
-Ha már horror az csinálni kell nem nézni-vágja rá Sophie és a suli bejáratában lazán rágyújt egy cigire természetesen Sopianae márkát szív abból is a mentolosat.
Megvárjuk míg elnyomja a csikket majd megtervezzük a Zöldszemű görény felkutató és leleplező expedíciót.
Órák után végigjárjuk a termeket de sehol nincs az általunk körözött személy és a lányok kezdik azt hinni hogy a srácot is csak álmodtam.Elfáradtam,és elegem van mielőtt haza indulnánk előre küldöm a lányokat míg én kifújom magam a női mosdóban.A tükör előtt megállva behunyom a szemem,légzésemet megpróbálom egyenletessé varázsolni magamban pedig lassan számolok..ez megnyugtat.Hallom ahogy valaki kinyitja az ajtót és belép de nem nyitom ki a szemem hogy megnézzem ki az.Érzem hogy az ismeretlen közvetlenül mögöttem áll meg majd erős nagyon nem női karok ölelnek át és szorítanak a hozzájuk tartozó izmos mellkashoz.Kinyitom a szemem és a tükörben meglátom magunkat..
-Nem megmondtam hogy ne kutakodj? Nem bírsz magaddal mi?-súgta a fülembe félhangosan forró lehellete csiklandozta a nyakam..
-A te hibád..megjelensz éjjel a szobámban,még a nevedet is eltitkolod előlem miből gondoltad hogy nem kezdek nyomozni?
-Úgy gondoltam elég ha rád ijesztek.-vigyorog és belenyal a fülembe mire kiráz a hideg elég látványosan.
-Hát nem vagyok ijedős szóval ezt benézted..-szembefordulok vele és dacosan nézek rá.-Áruld el ki vagy!!
-Mit kapok ha elárulom neked?-kihívóan néz rám,és a derekamnál fogva szorosan magához húz.
-Amennyiben igazat mondasz bármit..öö..akarom mondani ésszerű keretek között..szóval ne kérd hogy fogjak neked lasszóval elefántot..-elvigyorodott és mélyen a szemembe nézett.
-Egy csókot kérek..ha megkapom elárulom a nevem.
Éreztem hogy elönti az arcom a forróság valószínűleg úgy néztem ki mint egy humanoid fáklya.
-J-jó...de..én nem tudom hogy kell szóval ez rád marad-a hangom egyre vékonyabb lett és egyre inkább motyogásra hasonlított a beszédem mire ő hozzám hajolt.
-Hunyd le a szemed Faith..-engedelmeskedtem,éreztem ahogy az ajkaink összeérnek,és meglepő volt de azt akartam hogy örökké tartson a pillanat.

Mire kinyitottam a szemem már senki nem volt a mosdóban de még mindig magamon éreztem az ölelő karokat,és halk suttogást halottam:
-A nevem Blase..Blase Winnifried.

Blase Winnifried..Blase Winnifried egyfolytában csak ez visszhangzott a fejemben és miután erőt vettem magamon hogy elinduljak haza beleütköztem a gondnokba az öreg Simth bácsiba.
-Jajj bocsánat nem figyeltem.- szabadkozom és segítek felállítani a kis takarító kocsiját amit feldöntötem.
-Ugyan aranyom nem történt semmi-mosolyog rá kedvesen.
-Mondja csak Smith bácsi ön mióta dolgozik az iskolában?
-Hmm lássuk csak..1976-ban kezdtem itt, most 2014-et írunk..szóval úgy bő 38 éve..miért kérdezed?
-Érdekel az iskola története-mosolyogtam rá és a hangom egyre lelkesebbé és lelkesebbé vált.-Segítene nekem megismerkedni vele?
-Természetesen drágám amiben tudok segítek kérdezz csak bátran-azzal elindultunk az iskolai irattárba ugyanis az ottani villanykörte már cserét igényel.Amikor beléptünk az alagsor poros kis szobájába dohos papírok illata csapta meg az orrom.Smith bácsi felmászott a létrán én pedig megfogtam hogy nehogy felboruljon.
-Mennyire van jóban a diákokkal?
-Nos nem minden gyereket ismerek név szerint de ha elmondod hogy néz ki az illető akkor beugrik rögtön.Elég jó az arcmemóriám.
-Egy nagyon titokzatos fiúról lenne szó..sötét hajú és szép zöld szemei vannak..azt mondta a neve Blase Winnifried a neve...-a bácsi megdermedt a létra tetején majd halottam hogy a lélegzete szaporábbá vált.
-A-azt mondta?!-elindult lefelé,majd mikor leért megragadta a vállam.-Hogy érted hogy azt mondta?!
-Hát úgy hogy...várjunk csak....ön tudja ki ez igaz? Árulja el kérem!
A gondnok sóhajtott majd leült az egyik poros iratokkal teli kartondobozra.
-Hát jó..De amt most tőlem hallasz senkinek nem mondhatod el..megígéred?-némán bólintottam és feszülten figyelni kezdtem az öregember történetére.

.....Még 1978 második félévében történt..alig hogy idekerültem..habár régen volt tisztán emlékszem a történtek nagy port kavartak a médiában is.Blase Winnifried egy igen népszerű végzős diákja volt az iskolának.Emelt biológia és kémia szakon tanult,és igen szorgalmas volt, délután is plusz órákat vett.Orvosi egyetemre akart menni hogy később meg tudja gyógyítani a már akkor is súlyos beteg édesanyját..hitt ebben az álmában még "felnőtt" korában is,nem mondott volna le róla semmi pénzért.
Egy nap új biológia tanárt vettek föl,egy egyetemi professzor volt de addig ismeretlen okok miatt menesztették az állásából..Egy délután mikor  külön órát tartott Blasenek az egyik takarítónő kiabálást hallott.A fiú nem értette meg valamiért az emberi szív műnködését..A Tanár üvöltött majd egyszer csak a fiú fájdalmas kiáltása hallatszott...-itt mély levegőt vesz mint akinek nehezére esik folytatni-...nem akarom részletezni..a tanár brutális módon végzett a diákjával....

Miután végzett vártam még kicsit hogy megbizonyosodjak róla hogy már nem mond többet.
-De Simth bácsi...ez a fiú meghalt..de én..én beszéltem vele..beszéltem vele ma és tegnap!!
-Az üggyel kapcsolatban az aktákat azon a polcon-a felső polc felé bökött amit csak létráról lehetett elérni-tartják..van kép is a fiúról nézd meg hogy egyről beszélünk-e.
Felmásztam a létra tetejére és előbányásztam a dobozt,lefújtam róla 30 év porát és elkezdtem még ott fent kutatni mikor a kezembe akadt egy tablókép..a fiú...ez a Blase aki 36 évvel ezelőtt meghalt..akit megöltek itt az iskolában...ő az én zöldszemű görényem.
Hirtelen fullasztóvá vált a levegő és megszédültem..Elkezdem lefele zuhanni a létráról,és Simth éles kiálltását elnyomta Blase suttogása..
-"Én szóltam"....

Érzem ahogy becsapódok a földbe,hallom a koponyám reccsenését de nem érzek fájdalmat,csak elalszom..álmodok..

..."Az iskola régi épületének biológia előadójában vagyok,velem szemben egy hatalmas zöld tábla,mögöttem felfelé lépcső két oldalán fa burkolatú padokkal..Leülök az első padba mintha tudnám hol a helyem,előveszek pár könyvet:Biológia Érettségi emelt szint felirattal..Az ajtóra szegezem a pillantásom,majd belép az a férfi akit a múltkori álmomban láttam..azt aki megölte az ápolóját Betsyt..remegni kezdek és kilépek a padból de ez a pasast nem zavarja meg.
-Szóval ma a nyirokérrendszerről tanulunk..
Hallom a saját hangom amit bizonytalanul megszólalok..nem én irányítom a mozdulataim,a szavaim...
-Nem igazán világos a múlt órai anyagrész..magyarázza el kérem újra.A férfi rám néz és lassan elkezdi magyarázni mire az én válaszom a " Még mindig nem világos"..Látom ahogy egyre idegesebb lesz míg végül feláll és az arcomba üvölt:
-Mi olyan rohadt nehéz a tetves Keringési szervrendszeren?! akarod hogy részletesebb legyek? gyere ide!-azzal megfogott és kirántott a padból,a kísérlethez előkészített tálcáról elvett egy szikét és felvágta a felsőm miközben hisztérikusan vihogott:
-Mindjárt bemutatom neked a szív műnködését!-azzal belevágta a mellkasomba az éles pengét majd felhasította azt.Üvöltöttem,magamon kívül visítottam a fájdalomtól mikor az általa ejtett mély sebet elkezdte előbb az ujjaival majd az öklével tágítani..végül benyúlt a mellkasomba és megmarkolta a szívem..Ekkor már csak homályosan láttam a vigyorát,és tébolyodott tekintetét.Megfogta és kitépte a testemből a szívem,és még utolsó pillanataimban láttam a még mindig dobogó szervet...."
Smith rögtön mentőt hívott az eszméletlen lányhoz..Kórházba szállították de ott két nappal azután hogy bevitték szívrohamot kapott.

Faith keresztapját Goeorgot nem hagyta nyugodni a dolog így kihallgatott pár embert a közelebbi ismerősei közül a lánynak,mindent részletesen lejegyzett.
Pár nap múlva holtan találták a szobájában..szintén szívrohamot kapott..A helyszínre kirendelt kollégái megtalálták a fjegyzéseit:

Morgiana Ravenswood:(édesanya)
Észrevettem rajta pár napja hogy rosszul alszik,és hogy zaklatott de rendesen evett,arra gondoltam hogy csak a gyász miatt vannak az alvás zavarai..megpróbáltam pszichológushoz vinni de nem volt hajlandó...Sosem volt problémája a szívével sem más betegsége...(a vallomás többi része olvashatatlanná válik)

Johnatan Smith:(iskolai gondnok)
A kislány egy régen elhunyt (meggyilkolt) diákról kérdezgetett,én csak elmondtam neki amit tudtam..azt mondta látta és beszélt is vele..ezek után történt a baleset..

Roxana White:(osztálytársa,barátnője)
Már rögtön az első nap megláttam,elesett az utcán de nem zavartatta magát..magában beszélt...később furcsa rémálmokból számolt be nekünk és egy fantomot kellett üldöznünk vele egy teljes napon át a balesete előtt..

A helyszínelés során egy fehér lapra írt levelet találtak,vörös betűkkel írták,később megvizsgálták nem tinta hanem vér volt a papírra felvive..a papíron ennyi állt:
"Ne nyomozz utánam..utolsó figyelmeztetés!
Blase"