A zodiákus Gyilkos (IGAZ TÖRTÉNET)

A zodiákus gyilkos  néven ismert sorozatgyilkos az1960-as években tevékenykedett Észak-Kaliforniában. Személyazonossága mindmáig ismeretlen.  Négy férfit és három nőt (16 és 29 év között) támadott meg.
Még mielőtt a köztudatba bekerült volna a Zodiákus neve, egy diáklányt brutálisan meggyilkoltak. Cheri Jo Bates halála előtt nemsokkal a Riverside-i Főiskola (Riverside City College) könyvtárában tartózkodott, ami este 9-kor zárt be. A kihallgatások során kiderült, hogy este fél 11-kor a szomszédok sikolyt hallottak (a halottkém is ezt az időpontot jelölte meg a halál beálltának). A lány holttestét másnap reggel fedezték fel két elhagyott, az Egyetem tulajdonában lévő ház között. A helyszínre érkező rendőröket megdöbbentő kép fogadta; a lány testét 11 késszúrás borította: 1 a hátán, 3 mély vágás a mellkasán, a torkát pedig 7 alkalommal szúrta meg, szinte elválasztva fejét a testétől, az arcát könyörtelenül összeverte. A lány citrom-zöld Volksvagenje tocsogott a vérben . A későbbi vizsgálatok bebizonyították, hogy az autót működésképtelenné tették. Emellett kiderült az is, hogy a könyvtár világítását lekapcsolták az elektromos elosztóról. A lány értékeit nem vitték el; ruhája és pénztárcája is sértetlen volt valamint szexuális erőszakra sem utalt semmi. A lány mindössze 18 éves volt. Nem messze a tetthelytől találtak egy Timex típusú férfi karórát, az óra 12:24 (12:23)- kor megállt, de a rendőrség úgy gondolta, hogy a gyilkosság jóval hamarabb történt. A karóra festékpöttyös volt, amit később egyszerű szobafestékként azonosítottak. A karóra mellett találtak egy szakadt ingujjat is. A kés méreteit a következőképpen becsülték: 3 és fél inch hosszú és fél inch széles lehetett. A porban egy katonai bakancs lenyomatát is megtalálták a nyomszakértők, ami az angol méretezés szerint a 10-eshez volt közel. Az áldozat körmei alatt találtak vér, haj és szövetdarabokat.
Egy hónappal később, a Riverside-i rendőrség és a helyi lap, a Riverside Press-Enterprise csaknem azonos leveleket kapott, a leveleknek a vallomás (Confession) nevet adta. A levelek tartalma a következő volt:

„	A vallomás Fiatal volt és gyönyörű de már ütött és kopott és halott. Nem ő az első és nem ő lesz az utolsó, éjszakánként virrasztok és a következő áldozaton gondolkodom. Talán a gyönyörű szőke lány lesz az, ki gyerekekre vigyáz a kisbolt mellett és minden este hét körül lesétál a sötét sikátorba. Vagy talán a formás barna lesz az, aki nemet mondott mikor randevúra hívtam a főiskolán. Talán egyikőjük sem. De ki fogom metszeni női szerveiket és letétbe helyezem hogy az egész város láthassa. Ne könnyítsék meg túlzottan a dolgom. Vigyázzanak a testvéreikre, lányaikra és feleségeikre az utcákon és a sikátorokban. Miss Bates ostoba volt. Bárányként vonult a mészárszékre. Nem harcolt. De én igen. Olcsó győzelem volt. Elvágtam az elosztó középső vezetékét. A könyvtárban vártam rá és két percen át követtem. Az elemek lemerültek. Felajánlottam a segítségem. Ezután örömmel beszélgetett velem. Mondtam neki hogy a kocsim az utcán áll és szívesen hazaviszem. Amikor távolodtunk a könyvtártól azt mondtam hogy eljött az idő. Mire ő azt kérdezte: minek jött el az ideje?. Azt mondtam neki hogy eljött az idő arra hogy meghaljon. Megszorítottam a nyakát és a kezemet a szájára tapasztottam és a másik kezemben lévő kicsi késsel elvágtam a torkát. Nagyon odaadóan távozott. A mellei meleggé és keménnyé váltak a kezem alatt, de én csak egy dologra gondoltam. Megfizettem azért a sok szemétségért amit az évek során velem tett. Nehezen halt meg. Reszketett és rázkódott ahogy megtámasztottam a testét az ajkai pedig remegtek. Még egyszer sikított és én fejbe rúgtam hogy befogja a pofáját. Belemártottam a kést és az eltört. Majd bevégeztem a munkát, elvágtam a torkát. Nem vagyok beteg. Nem vagyok elmeháborodott. De a játék nem fog abbamaradni. Ezt a levelet adják közre hogy mindenki elolvashassa. Talán megmenti azt a lányt aki a sikátorban jár. De ez már önökön múlik. Én leszek az önök lelkiismerete. Nem az enyém. Igen, a telefonáló is én voltam. Csak figyelmeztetés volt. Legyenek résen… most is fiatal lányokat cserkészek be.	”

A gyilkos mint, ahogy az a későbbi leveleiből is kiderül kevéssé tartotta fontosnak a mondatok megfelelő tagolását vagy épp a vesszők használatát.
A leveleket alaposan megvizsgálták, de semmi igazán használható információhoz nem jutottak. Megállapították, hogy az eredeti levelet egy Royal típusú hordozható Írógépenírták, ami viszont akkoriban meglehetősen elterjedt volt. A borítékon összesen egy ujjlenyomatot találtak, ami egyrészt származhatott akár egy postástól is, másrészt sohasem sikerült azonosítani. Úgy döntöttek, hogy értesítik az FBI-t. De a kiküldött nyomozó sem tudott sokkal többet kideríteni mint, hogy az áldozat ismerte a tettest így tudott a bizalmába férkőzni és a sötétbe csábítani.
A Bates-ügyben hat hónappal később történt a következő fejlemény. A Riverside Press-Enterprise, a rendőrség és az áldozat apja, Joseph (akinek a címe a gyilkosság utáni napon jelent meg az újságban) újabb üzenetet kapott. Ebben a macskakaparással írt, összecsapott levélben a következők álltak: „Bates-nek meg kellett halnia. Többek lesznek még így.” (BATES HAD TO DIE THERE WILL BE MORE). Az apának küldött levél annyiban különbözött, hogy a Bates helyett a She (azaz Ő-t) használja. Nem írták alá a leveleket, csak egy fordított Z betűt és egy 3-ast írtak. A leveleket megvizsgálták és találtak egy ujjlenyomatot de ezt sem sikerült sohasem azonosítani.
Közben más furcsa dolgok is előkerültek. Az egyetemi könyvtárban a gondnok egy padra vésett versre talált, amely stílusában és tartalmában hasonlít a Zodiákus által írt levelekre, de mivel a pad sokáig egy raktárban volt így nem lehet teljes bizonyossággal a Zodiákusénak mondani. A vers így hangzott:

„

::Élettől beteg Halni nem akar Vágás Tiszta. Vér tör elő, Csürög Ömlik: Végig az új ruháján. Remek Vörös volt az Úgy is. Az életet leszívja A bizonytalan halál. De ő nem hal meg ezúttal. Most valaki rálelt. De majd Legközelebb.''

”

A gyilkosságokat Vallejo külterületén, a Lake Herman út mellett követték el. Péntek este 9 óra volt és a főleg szerelmes párok által látogatott útszakaszon, ahol meglehetősen kevés volt a forgalom a fiatal férfi és barátnője már egy órája lehettek ott amikor egy autó lassan feléjük közeledett, félelem lett úrrá rajtuk és elhajtottak, ám a kocsi követte őket egészen addig, amíg az el nem fordult Benicia felé. A kocsi valószínűleg egy világos színű Chevrolet Impala volt, amit később egy másik szemtanú is látott tíz óra körül.
Aznap este Betty Lou Jensen, és David Arthur Faraday eredetileg egy Karácsonyi koncertre mentek volna a Hogan High-ba, nem messze a lány lakásától, ehelyett azonban úgy döntöttek, találkoznak egy barátjukkal, betérnek egy vendéglőbe majd kettesben a szerelmesek útjának is nevezett részre autóznak. David Arthur Faraday 10:15 körül parkolta le anyja barna színű Ramblerjét ugyanott ahol az előbbi pár is parkolt.
Már egy órája lehettek ott, amikor nem sokkal 11 után (11:10) egy autó állt meg a fiatal pár mögött. A sofőr hátulról közelítette meg a kocsit majd gondolkodás nélkül tüzet nyitott, először a hátsó ablakra, majd a kocsi bal oldalára lőtt, kilyukasztotta a kocsi bal első kerekét, ezután a hűtőbe lőtt, végül a szélvédőre tüzelt. A két fiatal megpróbált elmenekülni. A lány alig tíz métert futott, amikor a golyók leterítették. A lányt öt lövés érte a hátán az 5. és 6. bordaköztől egészen a medencéjéig. A fiút miközben a kocsiból szállt ki hidegvérrel fejbelőtte, így a fiú azonnal meghalt. Az egész alig néhány másodperc alatt zajlott le, ezután a gyilkos autóba ült és elhajtott. A holtesteket Stella Borges fedezte fel, aki úgy vélte a Benicia felé tartó gyilkost látta világos színű Chevrolet-ében. Ő riasztotta a kapitány, Daniel Pitta-t és William T. Warnert. A nyomozást a Solano County Sheriff's Department végezte, Les Lundblad nyomzóhelyettes vezetésével. A nyomozás során csak kevés információhoz jutottak. Megállapították, hogy a lövéseket egy 22-es kaliberű fegyverből adták le, nem haszonszerzésből követték el, hiszen semmilyen értéktárgy nem tűnt el a kocsiból. A porban felfedeztek cipőnyomokat, amiből rekonstruálni tudták az események lefolyását. Robert Graysmith a gyilkosról írt könyvében találóan fogalmazott: „Nem voltak szemtanúk, indítékok és gyanúsítottak.”

Félévvel később, 1969. július 4-ről 5-ére virradó reggelen 2 fiatal, a 22 éves Darlene Elizabeth Ferrin, aki felszolgálóként dolgozott (és férjnél volt) és a 19 éves Michael Renault Mageau lett a Zodiákus áldozatává. Mageau elmondása szerint enni indultak, amikor a lány azt mondta neki, hogy beszélni akar vele, ezért a Blue Rock Springs Golf Course-ban parkoltak le, egy a fiatalok által kedvelt helyen, 4 km-re a Herman Lake úttól, ahol az előző gyilkosság történt. Mageau kikapcsolta a világítást és a motort is csak a rádió szólt. Ezután nem sokkal 3 autó tele mulatozó fiatalokkal, akik nevettek ordibáltak és petárdákkal dobálóztak (a nagy vigalomra az amerikai nemzetünnep adott okot). Ezek a fiatalok hamar odébbálltak, így Mageau és Ferrin éjfél körülre egyedül maradtak, amikor egy barna Ford Mustang vagy Chevy Corvair hajtott be Vallejo felől és pár méterre tőlük megállt kikapcsolta a lámpáit, majd nemsokára elhajtott. Ekkor a fiú megkérdezte a lányt, hogy ismeri-e ezt a férfit, mire a lány csak annyit mondott: Ne törődj vele! Mageau később elmondta, nem tudta igazán mire vélni a választ; jelenthette azt is, hogy a lány nem ismerte, de azt is, hogy ismerte, csak nem érdekelte, mielőtt azonban tovább kérdezősködhetett volna, a kocsi nagy sebességgel elhajtott Vallejo felé.
Azonban nemsokára visszatért és újra mögéjük parkolt, de most égve hagyta a fényszórókat. Kiszállt a kocsiból és lámpával világított, amiből Mageau azt hitte, hogy rendőr, ezért elkezdte a személyi igazolványát keresni. Eközben a gyilkos nyugodtan az autóhoz sétált, amikor odaért egy 9 mm-es pisztolyt szegezett a fiúra és ötször rálőtt a lehúzott ablakon keresztül. Az első lövések a fiú testét és arcát érték, a nagy torkolati sebességű lövedékek és a közelről leadott lövések miatt egy-két golyó nem állt meg a fiú testében, átszaladt rajta és a kormánynál ülő lányba csapódott. A fájdalomtól vezérelve Michael a hátsó ülésre lökte magát, ám ekkor a gyilkos újra tüzet nyitott és a bal térdét találta el. Ezután Elizabeth felé fordult és kettőt a karjába egyet pedig a hátába lőtt. Mageau úgy gondolta, hogy a lövések halkak voltak, talán azért mert hangtompító volt a fegyveren. De a közelben lakó George Bryant hallotta a korábban robbanó petárdákat és a lövéseket is és a lövéseket sokkal hangosabbnak írta le. A tettes úgy gondolta elvégezte dolgát és visszasétált a kocsihoz, amikor meghallotta, hogy a fiú segítségért kiállt. Visszasétált a kocsihoz és két-két további lövést adott le mindkét áldozatára, ezután elhajtott. A fiú még ezek után is képes volt megfigyelni az arcát, amit nagy kerek arcként írt le, valamint testalkatát, 5’8” (176 cm) magasnak izmos testalkatúnak írta le, a férfi legkevesebb 195 pound (85-90kg) volt. Haját rövid világosbarnának írta le. Egy rövidujjú kék inget viselt. Még volt ereje visszamászni a kocsihoz és bekapcsolni az irányjelzőt (bár nem tudta biztosan megmondani, hogy ő vagy a lány kapcsolta be azt), annak reményében, hogy valaki majd segít nekik, kinyitotta az anyósülénél lévő ajtót majd az aszfaltra borult. Innen látta, ahogy a gyilkos elhajt Vallejo felé; George Bryant és Mageau is azt állította, hogy jóval gyorsabban ment a megengedettnél. Nemsokára egy arra autózó fiatal találta meg az akkor még élő párt és hamarosan a rendőrök és a mentők is megjelentek, de már nem tehettek sokat a fiatalokért a lány a korházba (Kaiser Foundation Hospital) vezető úton halt meg 12:38-kor. Michael túlélte az esetet annak ellenére, hogy meglőtték az arcát, a nyakát és a mellkasát.
12:40, mindössze negyven perccel a gyilkosságok után megcsörrent a vallejo-i rendőrörs telefonja. A diszpécser elmondása szerint a telefonáló hangja nyugodt volt, nem volt akcentusa, és olyan higgadtan beszélt mintha csak egy levelet olvasna fel. A hívást felvevő diszpécser azt is megjegyezte a hangjáról, hogy amikor a Viszont hallásra -t mondta gúnyt érzett a férfi hangjában. A diszpécser megpróbált rákérdezni a nevére, címére, de az közbevágott. Az üzenet tartalma a következő volt:

„	Szeretnék bejelenteni egy kettős gyilkosságot. Ha egy mérföldet megy kelet felé a Colombus Parkway-től a közpark felé, talál két kölyköt egy barna autóban. Egy 9 milliméteres Lugerrel lőtték le őket. A tavaly meggyilkolt kölyköket is én lőttem le. Viszont hallásra.	”

Egy Srác naplója

 Ez egy srác naplójába volt....

Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is érdekes.

Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is érdekes.

El kezdtem olvasni, eleinte nagyon érdekes és humoros volt, egészen addig még el nem érkeztem a szeptember 7.-ei beíráshoz. Először nem nagyon hittem el amit olvastam, gondoltam kamu az egész. De aztán rájöttem, hogy minden igaz. Mondhatnánk azt is hogy megvilágosultam. Hallani kezdtem a hangokat. Azokat a *** hangokat. Vagy nevezzük őket zajoknak. Végül is lényegtelen minek nevezzük őket, a lényeg hogy léteznek. Olvasd el a naplót és rájössz!

Szeptember 7.

Na üdv!

Én vagyok az megint, hál’ Istennek ismét eltelt egy nap. No de mi is történt a mai napon, hát ez itt az izgalmas.

Suliba nem történt semmi komoly. Oké kaptam egy karót, de ***, majd ki lesz javítva, nem is érdekel. Érdekesebb ennél az ami a buszon történt. Persze megint a szokásos busszal jöttem, mert reméltem az a csaj ott lesz. Nem volt ott. Hű de kár! Olyan csaj a világon nincs több, a teste valami csodás, olyan popsim lenne, mint neki, esküszöm egész nap a kezemen ülnék. Ott lett volna biztos megszólítom, de nem volt ott. Kár. Szerintem most végre beszéltem volna vele, bár esélytelen vagyok mint a Maccabi Tel-aviv a BL-ben, de fene tudja egy próbát azért megér a dolog. Na de majd kiderül hogy mit lépek.

Hát sajna a csaj ugye nem volt ott, de nagyon érdekes volt az utazás. Őszintén szólva féltem.

Az egész ott kezdődött, hogy végre valahára kijöttem a suliból, azt indultam a buszváróba. Igen, igen, a busz késett! Mikor nem? Kábé 10 perces volt a késés. Láttam hogy már fordul be a megállóba, valamiért, *** tudja miért ránéztem a rendszám táblára. 666. Ezek voltak a számok. Eszembe is jutott hogy van egy jó kis zenész arc akinek ez a neve. Meg minek is. Ja persze az ördögnek. Csalódnom kellett, mert a sofőr bácsinak nem volt ***, gondolom nem is Lucifernek hívták. Elkezdtem keresni a bérletem, de hát ugye az ember felejt. Otthon hagytam. Szerencsére a pénztárca nálam volt. Kértem egy jegyet. 66 forint volt. Elindultam hogy keresek valami ülőhelyet. Csak egy volt. Hihetetlen hogy tele volt a busz. Ezen a járaton rohadt ritka a nagy tömeg. A reggeli buszon szoktak sokan lenni. Mondjuk a 6-os buszon.

Odamentem az egyetlen üres helyhez. Az ablak felől valami eszméletlen érdekes arc ült. Nem tudom hogy nő volt-e vagy férfi, szerintem a kettő közötti átmenet. Hosszú kezei voltak. Úgy néztek ki mintha csápok lettek volna. A polip jutott róla eszembe. Szerintem volt vagy 2 méter magas, szóval a lábai is elég hosszúak voltak. 4 karú polip. Bámult ki az ablakon, és érdekes hangot adott ki. Mintha cuppogott volna. Jól el volt.

- Szabad a hely? – kérdeztem tőle.

Felém fordult. Azt hittem felordítok. Mint egy mutáns szörny, izé polip úgy nézett ki. Az arca szinte csaknem teljesen fehér volt. Zombi, ez csak is egy *** zombi lehet, erre gondoltam. A szeme körül lila folt. Mintha kapott volna egy jó kis ütést a szeme alá, vagy erősen kifestette volna. Arra gondoltam hogy valami indián féle lehet a tag, de aztán rájöttem mindenre. Lila, fehér. Újpest drukker. Tuti. Amire ezt a gondolat menetet befejeztem szó nélkül vissza fordult az ablak felé, és újra cuppogni kezdett.

A *** anyád, gondoltam, hozzád szólok, lila majom. Megköszörültem a torkomat.

- Elnézést szabad a hely?

Na most meg aztán le se ***. Nem csak Újpest drukker, még süket is. Rossz lehet neki, főleg mert cuppog is. Elmebeteg. Gondoltam teszek még egy próbát, mert rohadtul nem volt kedvem ácsorogni.

- Hahó! Szabad a hely?

A többi utas elég furcsán nézett rám. De hát kapják be és törődjenek a saját dolgaikkal, gondoltam.

És megtört a jég. Rám nézett azzal a mutáns polip tekintettel, és hozzám szólt:

- Neked foglaltam! – mondta majd ismét befordult és cuppogni kezdett.

A mindenit, de rendes polip vagy te. Majd feltűnt valami. Rohadtul érdekes hangja volt. Ha nem látom, csak a hangját hallom, esküszöm elküldeném egy óvodába, olyan volt a hangja mint egy kis csoportosnak. Bár azt még mindig nem tudom, hogy ez fiús vagy lányos hang. Ez is a kettő közt volt. A csiga jutott eszembe, az is hímnős, pont mint ez, mert hogy ez is ilyen féle, afelől nem kételkedtem.

Bár nem érdekelt a dolog, mivel fáradt voltam és leakartam ülni, minden áron. A tesi óra mocskos módon kifárasztott. Mikor leültem véletlen meglöktem a polipot.

- Bocs!

Ült, bámult ki az ablakon és cuppogott. Reméltem legalább a cuppogást abba hagyja, de nagyon gyorsan, mert untam. Fáradt voltam és pont a hülye cuppogás hiányzott.

Majd még jobban meglepődtem. Felemelte a kezét, és az ablakot kezdte el kapargatni, na és persze közben cuppogott. *** meg, gondoltam. Ez a *** mindig kitalál valamit, hogy szórakoztasson. A rohadt életbe.

Biztos tetszett neki a móka, mert sokáig csinálta, majd hirtelen abbahagyta és rám nézett. Ha lehet most még ijesztőbb volt az arca mint az előbb. A lila folt viszont eltűnt az arcáról! Azt hittem kiesek a székből! Hogy a picsába csinálhatta? Nem foci szurkoló ez, hanem varázsló! Még le sem törölhette az arcát, mivel az biztos, hogy az arcához nem nyúlt, az feltűnt volna.

Csodálkozásomban véletlen megszólaltam:

- Jó trükk.

Halkan mondtam, biztos voltam benne hogy semmit nem hallott. Felé fordultam és engem nézett. Elfordultam, de továbbra is nézett. Na meg persze cuppogott. Szája úgy mozgott mint a halaké, ez eddig fel se tűnt. Minek nézel ***? Nem tudtam. Csak nézett egy darabig majd megszólalt a kis óvodás polip hangon.

- A végállomásra tartasz?

Na hogy ez miért érdekelte azt még mindig nem tudom. Azért válaszoltam.

- Nem.

Nem valami bő válasz, de nincs olyan ember, aki szívesen társalogna egy polippal. Reméltem végre elfordul, és nem nézz tovább. Nagyon zavart, egyre jobban. De nem tette, ismét megszólalt.

- Mindenki oda tart! Te is!

Megborzongtam. Teljesen más hangon szólt, mint ez előtt. Nyoma sem volt a kis óvodás polip hangnak. Egy az egyben más hang volt. Mintha egy túlvilági hang lett volna. Persze ilyen csak a mesében van, inkább valami hangutánzó féle arc lehetett. Mint a Bagi vagy a Nacsa.

Miután eltűnődtem ezen újabb gondolatok jelentek meg a fejemben. Konkrétan az, hogy mit is akart mondani ezzel a bölcsességgel. „Mindenki oda tart!” Mindenki a végállomásra tart. Én is. Biztos valami ókori bölcs okos mondása volt ez, de tévedett, nem megyek a végállomásig.

Ránéztem. Ismét az ablak felé fordult és cuppogott. Csinálja, ha élvezi. Inkább megnéztem mennyi az idő. Huh még 5 perc hazáig, reméltem addig nem lesz részem valami újabb voodoo varázslatban. Megint tévedtem. Mikor újra felnéztem, már megint engem nézett. Újabb borzongás vette kezdetét. A szeme sárga volt. Őszintén szólva, előtte nem néztem milyen színű volt a szeme, de kétlem hogy sárga. Talán mintha barna színű lett volna. Vagy nem? A fene tudja.

A további 5 percben szinte levegőt se mertem venni. Életemben nem vártam még semmit, így mint hogy leszálljak a buszról. Szörnyen lassan telt el az 5 perc. Mintha 5 óra lett volna.

Aztán végre láttam, hogy mindjárt otthon vagyok. Elindultam hogy jelezzek. Ahogy felkeltem és az ajtóhoz mentem végig engem nézet, csak úgy mint az 5 perc alatt. A busz végre megállt, azt hittem ez a pillanat soha sem jön el az életemben. Az ajtó kinyílt, és villám gyorsan leszálltam. Fellélegeztem, de csak egy pillanatra. Újra magamon éreztem a szemeit. Az ablakon keresztül benéztem az ablakon arra a helyre ahol nem rég én is különös utastársam ültünk. Nem volt ott! Szívverésem felgyorsult, és gyorsabban vettem a levegőt is. De hát persze! Hisz nem az ajtó felőli oldalon ültünk. A másik oldalon. A busz még időzött, így volt időm átmenni az úton és megnézni az ablakot ahol tényleg ültünk. Ott sem volt senki. A szívem ismét majd kiugrott a helyéről. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, majd zihálni kezdtem. Ez leszállt. De nem lehet ide valósi, ismerném. Vagy mégse? Mit akarhat itt. Hallottam, ahogy a busz ajtaja becsukódik. Majd a sofőr sebességbe tette a járművet és elhajtott.

A polip ott állt! Ha lehet a szívem még gyorsabban kezdett verni. Egy véres kés volt a kezében. Nem hittem el amit láttam. Lehunytam a szemem. Mikor újra kinyitottam, nem volt ott senki. Sehol egy polip kinézetű arc, sehol egy véres kés. Hát persze, hallucináltam! Én hülye, túlságosan fáradt vagyok, meg hát erre a polip is rátett egy lapáttal. Nem is szállt le. Aztán az futott át az agyamon, hogy az is lehet hogy az egész polip egy hallucináció volt. Ááá ez badarság, vetettem el magamban az újabb agyrémet. Ott volt az tuti. Nem szállt le, az oké, de ott volt. Beszéltem is vele, sajnos. Biztos ott volt a buszon, ezt szentül hiszem.

Ezek után elindultam haza. Ahogy sétáltam haza felé, érdekesnek találtam hogy rajtam kívül senki nem volt az utcában. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen, régen az biztos. Már nem sok volt hátra a házunkig, amikor érdekes hangot hallottam. Cuppogást. Aztán valaki mintha ablaküveget kapargatott volna. Úgy hallatszott oldalról jön a hang. Arra fordultam, és az ablak mögött ott volt ő. A polip! Mr. Octopus! De hisz itt tudom ki lakik. Ez itt a 66-os számú ház, ki is lakik itt. Hát persze az öreg Pölösiék. Újra az ablakra néztem. Pölösiné állt ott és az ablakot mosta. Már megint hallucinálok.

Gyorsabbra vettem az iramot, hogy minél hamarabb itthon legyek. Már szinte rohantam, és közbe hátam mögül a cuppogós zajt hallottam. Nem mertem hátra nézni. Valahol legbelül tudtam, hogy hülyeség, hisz nincs ott senki. De a cuppogást tisztán hallottam. Már csak pár méter választott el a bejárati kapunktól. Gyorsítottam, és útközben előkaptam a kulcscsomómat. Odaérve a zárba tettem és elfordítottam. A cuppogást egyre közelebbről hallottam. Lenyomtam a kilincset, és nyitni akartam az ajtót, de az a *** a meleg miatt megszorult egy kicsit. Elkezdtem befelé tolni, a hang egyre közelebb volt, mintha a nyomomba lett volna. Bent voltam bevágtam az ajtót. Fellélegeztem, ma már másodszorra.

Az otthon közelsége megnyugtatott, habár ha üldöznek, akkor az üldözi könnyedén átnyúlhatott volna a kerítés rácsain és magához ránthatott volna. Hátrafordultam és persze senki nem volt ott, majd egy halk kacajt hallottam. Mintha nem e világi lett volna. Majd csend, legalábbis a hang eltűnt, csak a megszokott hangokat hallottam. Úgy éreztem vége. Megnyugodtam, légzésem és a szívverésem visszaállt a szokásos állapotba. Ha lehet még fáradtabb voltam, mint tesi óra után, de ez nem is csoda, mert hazáig szaladtam. Meg is izzadtam rendesen. De a lényeg hogy már vége. Se cuppogás, se kaparászás, se kacaj. Végre.

Juhé! Bementem a házba, és itt már minden rendbe volt. Anya valami kaját főzött, Apa közben beszélgetett vele, a bátyám pedig a 666-ot hallgatta.

Szóval jó öreg napló ennyi lett volna ez a történet. Amiről már magam se tudom, hogy mi is valójában. Hallucináció, vagy valóság! A kettő között lehet, mert a buszon biztos láttam Octopust, viszont a többi talán már élénk fantáziám része.

Na mára ennyit, megyek meccset nézni. Ma lesz a sorsdöntő vb selejtező a svédek ellen. Nyernünk kell. HAJRÁ MAGYAROK!

Pá napló!

Vége is van a beírásnak, és a naplónak is. Több bejegyzés nem került bele, és soha nem is fog. A srácot másnap reggel az az 8.-án találták meg. Bent volt a szobájában, az ágyban feküdt. A szülei találtak rá. A srác halott volt. Nem tudni hogyan, de annyi biztos hogy a jobb kezéről hiányzott a mutató ujja. Egyszerűen eltűnt. A rendőrség arra gondolt, hogy a srácot meggyilkolták, de nem értették, hogy történhetett, mert semmi erre utaló jel nem volt. Egyedül a fiú bátyja hallott az este folyamán zajokat, testvére szobája felől. Cuppogást és kaparászást. Nem tulajdonított neki különösebb figyelmet.

A napló is előkerült. Kiderült hogy a buszon, az nap semmiféle polip ember nem volt. Az utasok szerint a fiú néha megszólalt, mintha magában beszélne. A lényeg hogy a polipnak nyoma sem volt. A srác pedig halott volt, és hiányzott egy ujja. Talán a meccs után halt meg, ki tudja. Lehet hogy még hallotta Matthäus nyilatkozatát. „Megölt minket ez a *** gól.” A srácot meg megölte ez a *** polip. Tudom. A polip, aki szerint mindenki a végállomásra tart. A rohadt életbe milyen igaza van. Tudod valamit, de csak azért mert nem e világi. A másik oldalról, a túl világról jött közénk, hogy elvégezze a piszkos munkát. Elvisz a végállomásra.

Őszintén szólva nem tudom, hogy került hozzám a napló. Nem emlékszem. Elkezdtem olvasni, és elértem az utolsó bejegyzéshez, és azt is végig olvastam.

Másnap velem is érdekes dolgok történtek. Busszal indultam haza. 66 forint volt a jegyem. Érdekes egybe esés, de ez még semmi. A buszon egy hely volt csak. Elindultam oda és láttam hogy ki ül ott. Mr. Octopus, a polip volt az! Az ablak felé fordult és cuppogott. Nem mertem leülni, a következő megállónál le is szálltam. Megvártam a következő buszt, jobbnak láttam ha azzal megyek haza. Sokat kellett várnom, és közben hallottam a cuppogást. Rohadtul féltem. Végre megérkezett, szerencsére csak 10 percet késett. Ismét felszálltam és vettem egy újabb jegyet. A busz megint tele volt, és a cuppogást is tisztán hallottam. Ordítozni kezdtem és mindenki furcsán nézett rám:

- Emberek! Maguk nem hallják? Nem látják? Ott ül az a *** polip. A *** életbe, hát senki nem hallja?

Senki nem hallotta, és nem látta. Csak engem láttak, amint ordítozok. Leszálltam a buszról és úgy döntöttem gyalog megyek haza. Hosszú séta várt rám, de az is jobb, mint egy buszon utazni a polippal. Egész úton haza felé minden honnan hallottam a cuppogást, és éreztem, hogy figyel engem. A mellettem elhaladó emberek arcát lestem, hátha felismerem. És egyszer csak megláttam, biztos voltam benne hogy ő az. Fehér arc, hosszú végtagok és sárga szem.

- Húzz a ***, te ***! Tudom, hogy te voltál! Te ölted meg a srácot!

A tag furán nézett rám. Hisz csak egy járókelő volt, nem a polip. Szó nélkül tovább haladtam, nyomomban a hangokkal. A sráchoz hasonlóan, egyre közelebbről és közelebbről hallottam a cuppogást. Mikor átléptem a kapun a túlviláginak hangzó kacajt is tisztán hallottam.

Az nap este nem aludtam semmit. Ültem az ágyamban, és bámultam magam elé. Éjfél körül, visszatértek a hangok. A polip eljött értem. A túlvilági polip, talán ő a halál, nem tudni, de este eljött értem. Szobám ablakán kaparászást hallottam, odanéztem és a sötét éjszakában két sárga szempárt láttam, szinte izzottak a sötétben. Ordítani akartam, de nem bírtam. Majd észre vettem hogy csak Orlando van ott, a macskám. De a fenét, legbelül tudtam hogy nem macska az ott, hanem ő az, a polip, Mr. Octopus.

Ez egy hete történt, és azóta még élek. A hangokat folyamatosan hallom, szinte egész nap. Az éjszakák a legrosszabbak, mert nem merek elaludni. Tudom hogy engem less, érzem magamon a sárga, izzó szempárt. Arra vár hogy elaludjak és akkor lecsap. Másnap meg csak a hullámat találnák meg, és hiányozna egy ujjam. Hát köszi, ebből nem kérek. Bár tudom, hogy nem lehet elfutni előle. Csak játszik velem, bármelyik pillanatban lecsaphatna rám, de nem, ő nem ilyen. Szórakozik velem, kínoz. Ha egyszer rájössz, hogy ő létezik, akkor véged van. Elolvastad a naplót! Te is a listáján vagy. Hallgasd a hangokat és figyeld a sárga szempárt az éjszakában. Te sem tudod, hogy mikor jön elérted. Ne aggódj, álmodban csap le, szerintem nem érzel majd semmit, de lehet, hogy tévedek.

Ne próbálj elmenekülni, hidd el csak rosszabb lesz, sokkal rosszabb! Hisz tudod: „Mindenki a végállomásra tart!”

Forrás:http://www.szellemek-es-tarsaik.eoldal.hu/

Dream in my mind

Dream in my mind

Faith Ravenswood..egy átlagos lány átlagos élettel..Habár nem élnek luxus körülmények között a szülei mégis mindent meg tudnak adni neki,hisz a lánynak nincsenek nagy igényei.
Ruháit általában a turkálóból válogatja majd saját kis varrógépével a mai divat szerint átszabja..ránézésre meg se mondaná senki hogy nem vadi újak.
Az anyja Morgiana az általános iskolában takarítónő,kevéske fizetése arra elég hogy kipótolják az esetleges hiányokat a költségvetésben,a fő kenyérkereső egyértelműen az apa Robert aki bányamunkás és egész jól megfizetik..átlagos családi házukat három személyre fent tudják tartani habár a hitel sokat elvesz a havi bevételből..hiába a bankok kegyetlenek..

Faith mindig kitűnő tanuló volt,nem túl okos de ezt szorgalmával pótolta így mindig kiváló eredményeket ért el.Apró törékeny testalkata,fakó kék szemei világos bőre és éjfekete haja szokatlan jelenség volt,rendszeresen megbámulták de a kislányt nem izgatta.Nem nagyon barátkozott,mindig a könyveket bújta az iskolai szünetekben is.


Egyedül Robert tudta előcsalogatni az igazi Faith-et,azon kevés alkalommal mikor közösen elmentek horgászni vagy az erdőt járták.
Az igazi Faith kedves,de lázadó személyiség volt,nem beszélt sokat inkább figyelte osztálytársait és megalkotta a személyes kis véleményeit ugyanakkor hagyta hogy rácáfoljanak az előzetes feltevéseire.
Vasárnap este volt mikor hazaértek a horgászatból és Faith apukája rögtön vacsora után lefeküdt mert másnap korán kellett a bányában kezdenie...

Hétfőn reggel Faith a szokásos módon elment az iskolába,csendesen olvasgatott az udvari padok egyikén ülve amikor odalépett az osztályfőnöket és együttérző arccal ennyit mondott:
-Őszinte részvétem Faith.- majd megölelte
A lány nem értette miért mondja ezt a tanár úr? összekeveri valakivel?
-Elnézést..de nem értem..-bontakozott ki az ölelésből és kíváncsian nézett fel a férfira aki nagyot nyelt.
-Még nem tudod?-látszott a férfin hogy szorongani kezd,az ajkait harapdálja.
-Micsodát?-a lány aki mindig olyan csendes most idegesen emeli fel a hangját,tekintetét a tanáréba fúrja.
-Ma délelőtt volt egy bányarobbanás..Robert Ravenswood az édesapád életét vesztette-nyögi ki végül elhgaló hangon,arra számít hogy a lány összeomlik de még csak szempillája sem rebben.
-Vagy úgy...köszönöm a részvét nyílvánítását.-Megveregeti a férfi vállát és beül a következő órájára.Megírja a dolgozatokat és hibátlanul felel mintha mi sem történt volna..
Nem akarja hogy lássák mit érez,hogy belelássanak a szenvedéseibe...
Délután 4 óra mire végez,a hazafelé vezető utat futva teszi meg,majd megtorpan az ajtóban,és csak bámulja a kilincset.
-Vajon édesanyja milyen állapotban lesz? Megengedheti magának már ezt a pár perc gyengeséget vagy az anyukáját kell támogatnia? Tétovázva nyitja ki az ajtót majd belép a lakásba amiben a szokásosnál is nagyobb rend uralkodik..bemegy az étkezőbe ahol az anyja a kövön térdel és a fugát súrolja.Nem sír,egy könnycseppet sem ejtett az asszony.Kezeit véresre súrolta abban a 4 órában ami eltelt mióta értesült Robert haláláról.
Nem sírhat hisz a lányát kell most védenie..Faith lassan odasétál az anyukájához,mögé guggol és szorosan átöleli ennek az erős nőnek a derekát.Morgiana nem bírja tovább,elejti a kefét amivel az imént még oly serényen dolgozott és zokogni kezd..megfordul és lányát az ölébe húzza.Faith halkan könnyezik anyukájához bújva így ülnek csendben órákig.

Éjjel mécsest gyújtanak Robert fényképe előtt és elmennek lefeküdni.Morgiana Frontinnal kényszeríti magát az álmok mezejére de Faith nem tud elaludni hisz gyereknek nem ad egy épeszű anya sem nyugtatót..Sosem volt jó alvó,mikor álmatlanság kínozta apukája védelmező meleg karjai közé bújt..de most nincs..a bánya mélye elragadta tőle..ahogy a mécses lángánál nézi a mosolygós férfi arcát elszorul a szíve.
-Apa...gyere vissza félek a sötéttől...ha a karjaidban lehetnék sosem félnék...

Másnap reggel arra ébredek hogy a reggeli napfény csiklandozza az arcomat...Fellobban halvány fénnyel lelkem mélyén a remény félszeg lángja hogy talán csak álmodtam..csak álmodtam azt a borzalmas napot amikor közölték velem hogy apa...még csak a gondolatra is elszorul a torkom és szemem égni kezd de már egy csepp könnyem sem maradt..felemelem a fejem és hirtelen fel sem tudom dolgozni hol vagyok...aztán hirtelen eszembe jut..éjjel az asztalra borulva aludtam el és imádkoztam hogy apa jöjjön haza.

Pedig igazán nem vagyok vallásos...nagy levegőt veszek és elindulok a fürdőszobába hogy emberi külsőt varázsoljak magamnak ugyanis most úgy nézek ki mint egy absztrakt műalkotás:
Arcomon a csipketerítő gyűrődéseinek a nyoma,szám bal sarkából vékony nyálcsík csordogál lefelé,szemeim vörösek és duzzadtak az egész esti sírástól,ajkaim kicserepesedtek.

Beállok a forró zuhany alá,majd miután eleget áztam elvégzem a napi rutint,gyorsan felöltözöm,fésülködök,sminkelek és voilá* kész is,ismét emberek közé mehetek.

Amint a suliba beérek csupa  sajnálkozó tekintet vesz körül ami nem vígasztal igazából dühít hiszen elég erős vagyok nem kell felettem szánakozniuk.
Ma is ugyanúgy teljesítek,és csak úgy viselkedem ami tőlem megszokott..Ez csak színjáték de nem tagadhatja senki hogy elég jól játszom.

Órák után kicsit megnyugszom hogy nem kell jópofiznom minden részvét nyílvánító előtt,és elindulok haza..
A nyári nap fénye szinte égeti a bőröm,ahogy felnézek az utat szegélyező hatalmas tölgyfák sűrű lombkoronái közt az  égre egyetlen felhőt sem látni rajta.Halk,kedélyes madárcsicsergés töri meg a park csendjét amin keresztülvágok hogy lerövidítsem az utat hazáig.
Ahogy egyre közelebb érek az otthonunkhoz kirajzolódik előttem egy kamion halovány körvonala,és ahogy élesedik a kép nyilvánvalóvá válik hogy ez egy költöztető autó...émelygés és fejfájás kerít a hatalmába,nem bírom a stresszt..elkezdek rohanni a ház felé,majd berontok a konyhába félrelökve a két robusztus munkást akik az ágyamat cipelik ki.
-Anya anya!!! mi történik?!-kiabálom kétségbeesetten majd döbbenten bámulok ugyanis a konyhában nem csak anyukám hanem a bankigazgató is helyet foglal..
-Kicsim..hatalmas elmaradásunk volt már eleve apáddal és így most nem tudunk törleszteni..el kell költöznünk...-anya hangja nyugodt és tényközlő de bennem úgy érzem valami eltört..elveszik az apámat és az otthonomat...mi következik még??
-Én nem akarok!!!!-toppantok a lábammal akár egy hisztis kisgyerek és dühösen nézek a férfira aki elveszi tőlünk a házunkat..kirohanásomat igazán viccesnek találhatta mert most szélesen vigyorog rám és bennem megfogalmazódik a gondolat hogy menten tökön szúrom vagy magamat vagy őt..sőt valószínű hogy az ő ágyékát fogom megcélozni..

Végül minden tiltakozásom,hisztizésem,könyörgésem és anyázásom ellenére új házba költöztünk méghozzá a város másik végébe ahonnan esélytelen hogy be tudok járni suliba...anyunak sem tetszik az új ház de nem mondja ki,inkább elkezd kipakolni a dobozokból.Segíteni akarok neki de ekkor megfogja a kezem.
-Kicsim itt az új iskolád címe-azzal a kezembe nyom egy cetlit-holnap reggel ide kell menned és az igazgató urat keresned.
Egy darabig döbbenten nézek rá de tudja hogy nem kell tovább magyaráznia a dolgot.

Aznap este anya mellé bújok szorosan és olyan gyorsan alszom el mint akit fejbe lőttek.

Kedden reggel kelletlenül baktattam az új iskolám felé,magamban a bankot szidtam,és olyannyira belefeledkeztem a saját világmegváltó gondolataimba miszerint kasztrálni kéne az összes pénzes barmot hogy lendületből nekimentem valakinek..tompa puffanás és méltatlankodó hanghatások tudatták velem hogy sikerült a földre terítenem.
Mintha mi sem történt volna indulnék tovább de megbotlom a földön kiterült "áldozat" lábában és fejjel előre rázúgok,és kitűnő pontossággal fejelem le szerencsétlen férfiasságát.
Halk nyöszörgés,majd magzatpózba görnyedés követi szerencsétlen gyerek részéről az akciómat és sajna most már esélytelen hogy szó nélkül lelépjek.

-Ne haragudj nem figyeltem-mondom gépies hangon mire ő rám emeli ragyogó zöld szemeit.
-Kétlem hogy véletlen volt szerintem valaki fizetett neked hogy tegyél mozgás és nemzőképtelenné-a hangja még mindig panaszos és tudom hogy én vagyok a hibás.-egyébként még nem láttalak erre..
-Most költöztem a környékre..épp az új suliba kéne mennem szóval ha megbocsájtassz...
-A körzet állami sulijába fogsz járni?-kérdezi miközben feltápászkodik majd kezet nyújt és felsegít engem is.Kérdésére óvatos bólintással adok választ.
-Király akkor lesz időd kiengesztelni a ma történtekért..-elmosolyodik de velemi különös van ebben a mosolyban...valahogy így mosolyoghat a farkas is a bárányra hogy nyájasságával becsalogassa a barlangjába...

A zöldszemű egészen az igazgatóig kísér,aztán megvár és megmutatja hol a termem..igazán jófej azt leszámítva hogy semmit sem mond el magáról..még a nevét sem árulja el..
Nagyon furdal a kíváncsiság így bár tudom hogy nem jó húzás rögtön az első napon de belógok a tanáriba hogy a fényképes akták között kutatva választ kapjak néhány dologra.

Kutakodás közben megvágom az ujjam a papír szélével és nevetségesen hangzik de egy ilyen sérüléshez képest túl sok vért vesztek..csak bámulom a kezemet és egy halk suttogást hallok mintha közvetlen a fülembe suttognának:
-Ha jót akarsz nem kutat....-jeges borzongás fut végig a hátamon és ide-oda forgolódva próbálom megtalálni a hang forrását de sehol senki....
Hát jó feladom..megkattantam...
keresgélek még kicsit majd lassan haza indulok mielőtt még a takarító vagy a gondnok lebuktatna..
hazafelé úton és éjjel az ágyban is azt a furcsa mosolyt látom magam előtt,és azt a hangot hallom...úgy érzem veszélyben vagyok..

Nem gondoltam semmilyen megmagyarázhatatlan dologra a hanggal vagy bármi mással kapcsolatban,betudtam annak hogy túl sok minden történt és megviselt idegeim így próbálják jelezni hogy jó lenne kicsit lazítanom.Ebből kiindulva mikor hazaértem egyből a fürdőszoba felé vettem az utat,és beleültem egy kád forró vízbe hátha segít kikapcsolódni.
Ez az ötlet jobban bevált mint gondoltam nemsokára elnyomott az álom.Viszont ez nem az a nyugodt álom volt mire szükségem lett volna....


...."egy kopár tájon sétálok,az egész a szürke különböző árnyalataiban pompázik,sehol más szín...Hatalmas korhadó fák szegélyezik az utat,a fekete színű avar elviselhetetlen bűzt áraszt.Felnézek  a kopár fák ágaira,és az ágakon döglött varjak ülnek amiket a rájuk rakódott rengeteg só tart össze....mind megannyi megtépázott sóbálvány..

Ahogy tovább megyek az úton a fák el-el tűnnek mellőlem,míg végül egy tisztásra érek..itt sincs semmi szín..mintha magában a pokolban járnék..
Lehajolok,és végigsimítok a füvön ami elporlad a kezem nyomán...egy darabig még csak bámulom a fű helyét majd panaszos, halk sírás és nyöszörgés hangja kezdd visszhangzani a fülemben.Lassan elkezdek a hang irányába menni,és akkor meglátom hogy kitől származott...egy ember feküdt a földön,körülötte hatalmas vértócsa..csontos kezek markoltak bele a tehetetlenül vonagló alak testébe és hegyes körmökben végződő ujjaik a húsába vájtak majd letépték azt a csontokról.
Az alak felüvöltött,és rám nézet majd mintha azt suttogta volna hogy :"segíts"...Ahogy engem nézet szemeiből vérrel keveredett könnyek szivárogtak...nem bírtam elfordultam de ott is ugyanezt a jelenetet látta...Leguggoltam a földre fejemet a két térdem közé szorítva és behunytam a szemem,de még így is ugyanez a rémkép várt rám,és az alak felém nyújtotta a kezét......"


Ahogy felriadtam belecsúsztam a fürdővízbe és elég sokat le is ittam belőle,köhögve prüszkölve és kétségbeesetten csapkodva küzdöttem magam a felszínre,egész testemben remegtem....Annyira valósnak tűnt az egész..ahogy kisöpröm a vizes hajtincseimet az arcomból az ajtó felé pillantok,és hirtelen megáll még a szívverésem is..A zöldszemű áll ott az ajtónak támaszkodva,engem néz és vigyorog,de mielőtt szólásra nyithatnám a szám eltűnik.
Lassan kezdem elveszteni a fonalat...Tudom hogy egy ember nem válhat köddé csak úgy...biztos a kimerültség.Megiszom a szokásos esti kamilla teámat és bevackolok az ágyamba de valahogy nem merek elaludni.....

Úgy éjfél körül mégis a fáradság győz és én mély álomba zuhanok, a kispárnámat szorosan magamhoz ölelve.

..."Egy régi épületben vagyok,a berendezés egy néhai kórházéra emlékeztet.A hosszú fehérre meszelt,csempézett folyosón csak egyetlen lámpa pislákol.Elsétálok a folyosó végéig,és kinézek az ablakon..az épületet búzatáblák veszik körül,egyetlen út kanyarog csak erre.

A sötétben fájdalmas kiáltásokat hallok,olyan sikolyokat amikbe beleborzongok.Nincs senki az épületben aki a szenvedőhöz sietne,pár ápoló képe homályosan feltűnik de mintha meg sem hallanák a beteget.Nem bírom elviselni,így elindulok a hang irányába,a folyosó végén megtalálom honnan jött, az ajtó mellé kék alapon fehér betűkkel ki van írva :214 Elkülönítő..
Lenyomom a kilincset és belépek, egy szűk folyosón találom magam,velem szemben egy hatalmas ablak amin keresztül látom  az ágyon vonagló férfit...Odamegyek a következő ajtóhoz amin át ténylegesen bejuthatnék hogy segíthessek de zárva van majd pár percnyi eszeveszett keresés után megtalálom a hozzá tartozó kulcsot a folyosó másik végén felakasztva.Nehezen találok bele a kulcslyukba,a kezem remeg és szinte megbénít a tudat hogy az az ember ott bent szenved.Amikor belépek már nem csak a férfit látom hanem a felborult infúziós állványt,és darabokra tépett párna darabjait és vért. Rengeteg vért..A padlón,az ágyon,a falra kenve.Megérintettem a már szinte magán kívül üvöltő pasast és hallom a saját hangom amit megremeg amikor megszólítom.
-Uram kérem...Jól van? Hol fáj? Mondjon valamit hogy segíthessek-közben keresem rajta sebeket de semmi,teljesen sértetlen...de akkor honnan az a sok vér..?!
A középkorú férfi egyszerre elhallgat,rámszegezve vizenyős fakó kék szemeit.
-Te új ápoló vagy?-a hangja erélyes ,kissé rekedtes ami akár a cigarettának is betudható.-Mert már igazán szükségem lenne egy újra..Betsy eléggé ellustult ...
-Betsy? Ő az ön ápolója igaz? Hol van most?-a pasas elvigyorodott lehajolt és kirántott az ágya alól valamit.Ahogy közelebb lépek először csak a vért a hús- és ruhacafatokat veszem ki belőle..majd a nő arcát..Féloldalt lenyúzták,az egyik szemürege üresen tátongott,szája kiáltásra nyitva.Ahogy felállok hitetlenkedve nézek rá a pasasra.
-Félsz?-felállt és egyre közelebb jött majd egészen közel hajolt az arcomhoz-FÉLSZ?-hisztérikus röhögésbe kezdett majd egy műanyag kést emelt fel és a bal szemembe nyomta.
Elviselhetetlen fájdalom járta át a testem és az elmém egyaránt,felüvöltöttem...."

A saját üvöltésemre ébredek,és rémülten kapok a szememhez,ahhoz amelyik álmomban megsérült..csak álmodtam viszont a fájdalom valós volt, még mindig tompán lüktet bennem.Csak ekkor döbbentem rá hogy milyen sebesen veszem a levegőt,ezért hangosan elkezdek számolni hogy megnyugtassam  magam, mikor nevetést halottam pontosan magam mellől.
Megdermedtem és úgy éreztem abban a pillanatban hogy az egész világ is velem együtt,de a hang gazdája sajnos nem tétlenkedett.Felém hajolt,a hold fénye ami az ágyam mellett lévő ablakon beszűrődött sejtelmessé tette a vonásait de azt a vakító zöld szempárt bármikor felismerem.
-Annyira könnyű téged megijeszteni..-vigyorgott rám.
-Ki-Ki a fene vagy te? Mit keresel itt?-megragadtam az inge gallérját attól tartva hogy megint felszívódik.
-Ne érdekeljen és ne kutass utánam világos? Ez volt a figyelmeztetés de ha nem hallgatsz rá ennél csak rosszabb lesz.-azzal eltűnt..
Én pedig ott feküdtem a hült helyét bámulva...
A történtek után egy szemhunyást sem tudtam aludni így ébren vártam meg a reggel 7 órát hogy indulhassak a suliba.Egyetlen pozitív dolog ebben az egészben az hogy végre volt időm rendesen megcsinálni a hajamat és nem úgy néztem ki mint egy elmebeteg tollseprű...Lementem a konyhába,bevágtam egy 4 tojásos rántottát és egy nagy bögre kakaót és anyunak is csináltam egy adagot majd elindultam a suliba.
Út közben mellém csapódott pár új osztálytársam Roxana a mindig csacsogós jókedélyű osztályelső aki már rögtön az első nap a szárnyai alá vett és Sophie a kissé arrogáns de ha jó passzban van nagyon segítőkész unokatesója Roxinak.
Roxi egész úton csicsergett és próbált felvidítani,míg végül elmeséltem nekik az álmaimat.
Roxi aranybarna szemei elkerekedtek:
-Mégis hogy tudsz te iLyeneket álmodni? Horrort nézel alvás előtt vagy mi?
-Ha már horror az csinálni kell nem nézni-vágja rá Sophie és a suli bejáratában lazán rágyújt egy cigire természetesen Sopianae márkát szív abból is a mentolosat.
Megvárjuk míg elnyomja a csikket majd megtervezzük a Zöldszemű görény felkutató és leleplező expedíciót.
Órák után végigjárjuk a termeket de sehol nincs az általunk körözött személy és a lányok kezdik azt hinni hogy a srácot is csak álmodtam.Elfáradtam,és elegem van mielőtt haza indulnánk előre küldöm a lányokat míg én kifújom magam a női mosdóban.A tükör előtt megállva behunyom a szemem,légzésemet megpróbálom egyenletessé varázsolni magamban pedig lassan számolok..ez megnyugtat.Hallom ahogy valaki kinyitja az ajtót és belép de nem nyitom ki a szemem hogy megnézzem ki az.Érzem hogy az ismeretlen közvetlenül mögöttem áll meg majd erős nagyon nem női karok ölelnek át és szorítanak a hozzájuk tartozó izmos mellkashoz.Kinyitom a szemem és a tükörben meglátom magunkat..
-Nem megmondtam hogy ne kutakodj? Nem bírsz magaddal mi?-súgta a fülembe félhangosan forró lehellete csiklandozta a nyakam..
-A te hibád..megjelensz éjjel a szobámban,még a nevedet is eltitkolod előlem miből gondoltad hogy nem kezdek nyomozni?
-Úgy gondoltam elég ha rád ijesztek.-vigyorog és belenyal a fülembe mire kiráz a hideg elég látványosan.
-Hát nem vagyok ijedős szóval ezt benézted..-szembefordulok vele és dacosan nézek rá.-Áruld el ki vagy!!
-Mit kapok ha elárulom neked?-kihívóan néz rám,és a derekamnál fogva szorosan magához húz.
-Amennyiben igazat mondasz bármit..öö..akarom mondani ésszerű keretek között..szóval ne kérd hogy fogjak neked lasszóval elefántot..-elvigyorodott és mélyen a szemembe nézett.
-Egy csókot kérek..ha megkapom elárulom a nevem.
Éreztem hogy elönti az arcom a forróság valószínűleg úgy néztem ki mint egy humanoid fáklya.
-J-jó...de..én nem tudom hogy kell szóval ez rád marad-a hangom egyre vékonyabb lett és egyre inkább motyogásra hasonlított a beszédem mire ő hozzám hajolt.
-Hunyd le a szemed Faith..-engedelmeskedtem,éreztem ahogy az ajkaink összeérnek,és meglepő volt de azt akartam hogy örökké tartson a pillanat.

Mire kinyitottam a szemem már senki nem volt a mosdóban de még mindig magamon éreztem az ölelő karokat,és halk suttogást halottam:
-A nevem Blase..Blase Winnifried.

Blase Winnifried..Blase Winnifried egyfolytában csak ez visszhangzott a fejemben és miután erőt vettem magamon hogy elinduljak haza beleütköztem a gondnokba az öreg Simth bácsiba.
-Jajj bocsánat nem figyeltem.- szabadkozom és segítek felállítani a kis takarító kocsiját amit feldöntötem.
-Ugyan aranyom nem történt semmi-mosolyog rá kedvesen.
-Mondja csak Smith bácsi ön mióta dolgozik az iskolában?
-Hmm lássuk csak..1976-ban kezdtem itt, most 2014-et írunk..szóval úgy bő 38 éve..miért kérdezed?
-Érdekel az iskola története-mosolyogtam rá és a hangom egyre lelkesebbé és lelkesebbé vált.-Segítene nekem megismerkedni vele?
-Természetesen drágám amiben tudok segítek kérdezz csak bátran-azzal elindultunk az iskolai irattárba ugyanis az ottani villanykörte már cserét igényel.Amikor beléptünk az alagsor poros kis szobájába dohos papírok illata csapta meg az orrom.Smith bácsi felmászott a létrán én pedig megfogtam hogy nehogy felboruljon.
-Mennyire van jóban a diákokkal?
-Nos nem minden gyereket ismerek név szerint de ha elmondod hogy néz ki az illető akkor beugrik rögtön.Elég jó az arcmemóriám.
-Egy nagyon titokzatos fiúról lenne szó..sötét hajú és szép zöld szemei vannak..azt mondta a neve Blase Winnifried a neve...-a bácsi megdermedt a létra tetején majd halottam hogy a lélegzete szaporábbá vált.
-A-azt mondta?!-elindult lefelé,majd mikor leért megragadta a vállam.-Hogy érted hogy azt mondta?!
-Hát úgy hogy...várjunk csak....ön tudja ki ez igaz? Árulja el kérem!
A gondnok sóhajtott majd leült az egyik poros iratokkal teli kartondobozra.
-Hát jó..De amt most tőlem hallasz senkinek nem mondhatod el..megígéred?-némán bólintottam és feszülten figyelni kezdtem az öregember történetére.

.....Még 1978 második félévében történt..alig hogy idekerültem..habár régen volt tisztán emlékszem a történtek nagy port kavartak a médiában is.Blase Winnifried egy igen népszerű végzős diákja volt az iskolának.Emelt biológia és kémia szakon tanult,és igen szorgalmas volt, délután is plusz órákat vett.Orvosi egyetemre akart menni hogy később meg tudja gyógyítani a már akkor is súlyos beteg édesanyját..hitt ebben az álmában még "felnőtt" korában is,nem mondott volna le róla semmi pénzért.
Egy nap új biológia tanárt vettek föl,egy egyetemi professzor volt de addig ismeretlen okok miatt menesztették az állásából..Egy délután mikor  külön órát tartott Blasenek az egyik takarítónő kiabálást hallott.A fiú nem értette meg valamiért az emberi szív műnködését..A Tanár üvöltött majd egyszer csak a fiú fájdalmas kiáltása hallatszott...-itt mély levegőt vesz mint akinek nehezére esik folytatni-...nem akarom részletezni..a tanár brutális módon végzett a diákjával....

Miután végzett vártam még kicsit hogy megbizonyosodjak róla hogy már nem mond többet.
-De Simth bácsi...ez a fiú meghalt..de én..én beszéltem vele..beszéltem vele ma és tegnap!!
-Az üggyel kapcsolatban az aktákat azon a polcon-a felső polc felé bökött amit csak létráról lehetett elérni-tartják..van kép is a fiúról nézd meg hogy egyről beszélünk-e.
Felmásztam a létra tetejére és előbányásztam a dobozt,lefújtam róla 30 év porát és elkezdtem még ott fent kutatni mikor a kezembe akadt egy tablókép..a fiú...ez a Blase aki 36 évvel ezelőtt meghalt..akit megöltek itt az iskolában...ő az én zöldszemű görényem.
Hirtelen fullasztóvá vált a levegő és megszédültem..Elkezdem lefele zuhanni a létráról,és Simth éles kiálltását elnyomta Blase suttogása..
-"Én szóltam"....

Érzem ahogy becsapódok a földbe,hallom a koponyám reccsenését de nem érzek fájdalmat,csak elalszom..álmodok..

..."Az iskola régi épületének biológia előadójában vagyok,velem szemben egy hatalmas zöld tábla,mögöttem felfelé lépcső két oldalán fa burkolatú padokkal..Leülök az első padba mintha tudnám hol a helyem,előveszek pár könyvet:Biológia Érettségi emelt szint felirattal..Az ajtóra szegezem a pillantásom,majd belép az a férfi akit a múltkori álmomban láttam..azt aki megölte az ápolóját Betsyt..remegni kezdek és kilépek a padból de ez a pasast nem zavarja meg.
-Szóval ma a nyirokérrendszerről tanulunk..
Hallom a saját hangom amit bizonytalanul megszólalok..nem én irányítom a mozdulataim,a szavaim...
-Nem igazán világos a múlt órai anyagrész..magyarázza el kérem újra.A férfi rám néz és lassan elkezdi magyarázni mire az én válaszom a " Még mindig nem világos"..Látom ahogy egyre idegesebb lesz míg végül feláll és az arcomba üvölt:
-Mi olyan rohadt nehéz a tetves Keringési szervrendszeren?! akarod hogy részletesebb legyek? gyere ide!-azzal megfogott és kirántott a padból,a kísérlethez előkészített tálcáról elvett egy szikét és felvágta a felsőm miközben hisztérikusan vihogott:
-Mindjárt bemutatom neked a szív műnködését!-azzal belevágta a mellkasomba az éles pengét majd felhasította azt.Üvöltöttem,magamon kívül visítottam a fájdalomtól mikor az általa ejtett mély sebet elkezdte előbb az ujjaival majd az öklével tágítani..végül benyúlt a mellkasomba és megmarkolta a szívem..Ekkor már csak homályosan láttam a vigyorát,és tébolyodott tekintetét.Megfogta és kitépte a testemből a szívem,és még utolsó pillanataimban láttam a még mindig dobogó szervet...."
Smith rögtön mentőt hívott az eszméletlen lányhoz..Kórházba szállították de ott két nappal azután hogy bevitték szívrohamot kapott.

Faith keresztapját Goeorgot nem hagyta nyugodni a dolog így kihallgatott pár embert a közelebbi ismerősei közül a lánynak,mindent részletesen lejegyzett.
Pár nap múlva holtan találták a szobájában..szintén szívrohamot kapott..A helyszínre kirendelt kollégái megtalálták a fjegyzéseit:

Morgiana Ravenswood:(édesanya)
Észrevettem rajta pár napja hogy rosszul alszik,és hogy zaklatott de rendesen evett,arra gondoltam hogy csak a gyász miatt vannak az alvás zavarai..megpróbáltam pszichológushoz vinni de nem volt hajlandó...Sosem volt problémája a szívével sem más betegsége...(a vallomás többi része olvashatatlanná válik)

Johnatan Smith:(iskolai gondnok)
A kislány egy régen elhunyt (meggyilkolt) diákról kérdezgetett,én csak elmondtam neki amit tudtam..azt mondta látta és beszélt is vele..ezek után történt a baleset..

Roxana White:(osztálytársa,barátnője)
Már rögtön az első nap megláttam,elesett az utcán de nem zavartatta magát..magában beszélt...később furcsa rémálmokból számolt be nekünk és egy fantomot kellett üldöznünk vele egy teljes napon át a balesete előtt..

A helyszínelés során egy fehér lapra írt levelet találtak,vörös betűkkel írták,később megvizsgálták nem tinta hanem vér volt a papírra felvive..a papíron ennyi állt:
"Ne nyomozz utánam..utolsó figyelmeztetés!
Blase"

Végzetes szerelmem /Creepypasta fanfic -Jeff the killer/

Jeff the killer fallen love

A nevem Aisa és a történet amit elmesélek egy olyan szerelem története ami felemészt,tönkretesz,amely a lehető legrosszabbat hozza ki belőled és mégis nem akarsz mást csak újra átélni minden percét,Ő általa szenvedni és érte halni ha azt akarja.
Az én történetem egy keringő a megtestesült tébollyal,maga a haláltánc..Igen ez olyasmi amit talán nem is szabadna elmesélni de meg kell osztanom veled.Ne kérdezz és ne tégy semmit csak ülj és figyelmesen hallgass..hallgass és talán megérted hogy az én szerelmem sokkal valósabb mint bármely másik habár cukormáz helyett vér borítja...

Már lassan két év telt el azóta hogy a legjobb barátom Jeffrey elköltözött az ország másik felére,és ezalatt a két év alatt nekem sikerült összespórolnom annyit hogy el tudjak utazni hozzá..Régebben rengeteget e-maileztünk és minden jelesebb alkalomra küldtünk képeslapot majd ezek lassan abbamaradtak ami bántott de úgy éreztem ha meg akarja velem szakítani a barátságot legyen férfi és mondja a szemembe ,így izgatottan készülődtem..Anyukám rengeteget aggodalmaskodott a hosszú út miatt de megnyugtattam hogy minden rendben lesz és mivel már 17 éves vagyok sikerült meggyőznöm hogy tudok vigyázni magamra.Apával könnyebb dolgom volt ő a szabadelvű szülők közé tartozik,azt vallja hogy mindent meg kell tapasztalnom így  nyert ügyem volt.Jeffreyt nem értesítettem mert meglepetésnek szántam az érkezésem.Az hogy kellemes vagy kellemetlen meglepetés leszek majd elválik.Halkan dúdolgatva pakoltam be a kocsiba amit a jogsim megszerzésének alkalmából kaptam meg tavaly nyáron.
Anyu szalad ki egy plusz táskával mikor így is elég sok a cuccom aggodalmaskodva megosztja velem a tartalmát is ami szendvics,gyógyszer jelzőfény és sok egyéb ami szerinte elengedhetetlen egy ilyen útra.Mosolyogva megköszöntem majd puszit adtam és elhajtottam.Hosszú és kimerítő út állt előttem de a fene se bánja hiszen újra láthatom  legeslegjobb barátomat.Már oviba is együtt jártunk és mocskosul hiányzott nekem.Feltekertem a hangerőt a kocsiban és teli torokból üvöltöttem Corey Taylorral a kedvenc Sklipnot  ( http://www.youtube.com/watch?v=Wws7mnMewPw ) számomat és végig azon tűnődtem mit fog szólni Jeff az új Aisahoz mert igencsak megváltoztam.Rengeteget fogytam a hajam sokkal hosszabb lett a stílusom pedig a mackónadrágból átavanzsált az extrémen szaggatott cicanaciba, a szemüveget is elhagytam és a korábbi visszafogott énemet elnyelte a mostani vadulós,bulizós rocker lány.
Út közben párszor megálltam benzinkutaknál vagy boltoknál hogy kaját vegyek és a mosdókban ruhát váltsak.Jóformán 3 napi folyamatos vezetés után beértem a városba és nagyjából azután két órával nagy nehezen megtaláltam a címet ami a képeslapos borítékokon virított.Hulla fáradtan de az izgalomtól felpörögve állítottam le a motort és szaladtam fel a lépcsőn.hatalmas lelkesedéssel feküdtem a csengőre de az meg sem nyikkant.Összevont szemöldökkel szemlétem de nem ijesztettem meg annyira hogy a funkciójának megfelelve csengessen végre.A biztonság kedvéért feküdtem rajta még egy kicsit de mikor nem adta meg magát elkezdtem az ajtón dörömbölni.Később persze eszembe jutott hogy lehet nincsenek otthon  de próba cseresznye,lenyomtam a kilincset.A zár engedett és én boldogan sétáltam be.Mivel a gyanú beigazolódott és nem volt otthon senki kiszaladtam és bevonszoltam a csomagjaimat majd elindultam körbenézni a házban mert már majd be pisiltem.Mikor elkezdtem körbejárni furcsa vérnyomokat véltem felfedezni,majd megláttam pár  leszaggatott rendőrségi szalagot a földön.Ha eddig nem hugyoztam össze magam hát most is csak egy hajszál választott el tőle szerencsére pont velem szemben volt a wc.Miután kijöttem folytatva felfedező utamat bementem egy szobába..minden csupa vér volt, a bútorok összetörve..kezdtem aggódni mi van ha már nem is itt él Jeff?Pár perc múlva halottam ahogy becsapódik a bejárati ajtó majd lépteket amiknek hangja vészesen közelinek tűnt és egyre csak közelebbinek halottam őket.
Megfordultam és egy nálam majd két fejjel magasabb hosszú fekete hajú srác állt fehér pulcsiban a szája mosolyra vágva,szemhéja nem volt.A kezemet a szám elé kapva fojtottam el egy rémült sikolyt.
A fiú egyenesen rám nézett majd közelebb jött és megragadta a torkom.Reszkettem a félelemtől de amikor a szemeibe néztem valami bizarr nosztalgia fogott el. Ez nem lehet..tényleg ő lenne? Ő lenne az én Jeffrym?!

A fiú erősen szorította a nyakam,köhögtem ,izegtem mozogtam hogy levegőhöz jussak.
-Ki vagy te és mit keresel itt?-a kérdéssel egy időben teljes erőből a földhöz vágott, valami fémesen csillogott a kezében.Amikor jobban megnéztem rájöttem hogy az a valami egy kés volt,reszkető hangon válaszoltam:
-Én...itt lakott egy nagyon jó barátom Jeffrey..hozzá jöttem.-a földön kissé távolabb kúsztam menekülési útvonal után kutatva a szemeimmel.
A csávó döbbenten nézett rám egy pillanatig majd úgy helyezkedett hogy eszembe se jusson kiszaladni az ajtó.
-Egy jó barátod?Pontosan kinek is a jó barátja volt Jeffrey?-gúny csillant a szemeiben a hangja dermesztő volt, az összes szőrszálam sikoltozva vágta magát haptákba a hátamon.
-Ki kérdezi?tudod hol van Ő?-hátráltam mert ő tett egy lépést felém.
-Pontosan ki akarja tudni hogy én ki vagyok?-a hangjába ezúttal gúny is vegyült amitől felment bennem a pumpa.
-Én bazdmeg!De annyira nem izgat csak azt bökd ki tudod -e Jeff hol van-szó szerint leüvöltöttem a fejét majd eszembe jutott hogy végtére is ez egy pszichopata.Mire én eddig eljutottam a gondolatmenetemben a srác túllépett a kezdeti döbbenetén és felnevetett.a nevetés..az a nevetés..biztos hogy ő Jeff.Tudtam hogy ő az de nem mertem lépni.rettegtem hogy megöl engem is.
-Mit tennél jeffel ha most itt állna előtted?-kérdezte kissé félrebillentett fejjel.Odaléptem hozzá és átöleltem hiszen ő az én Jeffrym:
-Átölelném pontosan így és elmondanám hogy mennyire hiányzott nekem és hogy remélem ő is örül hogy lát.Megkérdezném hogy miért nem válaszolt az üzeneteimre hogy hogyan alakult az élete.Kisírnám nála hogy együtt aludjunk mint az oviban és hogy énekelje el nekem azt a régi altatót amit a nagyi énekelt mikor nála voltunk míg a szüleim és az ő szülei dolgoztak.Átbeszélgetném vele az éjszakát és aztán hozzábújva aludnék délig..-mindezt remegő hangon mondtam végig. A mondandóm felénél fél kézzel átkarolta a derekam a másik kezében lévő kést pedig a torkomnak szegezte.A szemem megtelt könnyel,amikor felnéztem rá a tekintetünk találkozott.
-Te félsz tőlem nem igaz Aisa?
-Nem tőled félek..az rémít meg hogy nem tudom mi történt..hogy nem tudom velem is végeznél-e
Jeff elmosolyodott amitől a vágás az arcán vérezni kezdett és a vér az én arcomra cseppent.
-Igen megfoglak..téged csak én ölhetlek meg..-egyenesen a szemembe nézett a keze egy kicsit lejjebb csúszott.
-MI-miért..?Mi rosszat tettem..*majdnem elsírtam magam a hangom nyekergő volt emiatt.Jeff a fülemhez hajolt és belesuttogott.
-azt akarom hogy rettegj tőlem,hogy fájjon hogy akarj engem úgy ahogy én téged.-forró lehellete csiklandozott a nyelve hegye a fülemhez ért ahogy beszélt amitől kissé összerezzentem.
-ne..ne bánts.-könyörögtem neki félve,reszkető lábaimon alig tudtam megállni.Mindkét kezével átkarolva tartott halottam lassú,nyugodt szívdobbanásait.
-Mostantól az enyém vagy.Magamhoz foglak láncolni Aisa.Azt akarom hogy csak én létezzem számodra,hogy ízlelhessem a véred, a húsod.Azt hogy csak engem láss meg 1000 ember között is.Hogy örökké velem légy.-reszketve a pulcsijába markoltam ezek a szavak egy beteg ember szavai voltak..Egy elmebetegé..tudtam hogy végem.
-Gyönyörű szemeid vannak..A félelem kifejezetten jól áll- Lágyan csengett a hangja miközben a hajam simogatta-tudni akarom a fájdalom milyenné teszi ezt a gyönyörű arcot.-a mondat végén megcsókolt hosszan én pedig félelmemben elvesztettem az eszméletem.

Mikor magamhoz tértem már késő este volt a sötétben semmit nem láttam így az egyik éjjeli lámpát felkapcsolva körülnéztem. Egy gyönyörű fehér bútorokkal berendezett szobában voltam,egy hófehér baldachinos ágy  2 nagy szekrény és két kis éjjeli szekrény rajtuk lámpával..az órára néztem hajnali 3..éreztem hogy vizes a hajam és ahogy végignéztem magamon pizsiben voltam...pánikba estem mert csakis Jeff fürdethetett le.le akartam mászni az ágyról de nem sikerült a nyakamon ugyanis erős nyakörv volt ami láncra volt kötve és a lánc vége a falba fúrva.Menten frászt kaptam úgy éreztem valaki a bolondját járatja velem valami bizarr és eszement tréfa az egész.Pár perc múlva bejött jeff csak egy nadrág volt rajta és a szemeim rátapadtak egyszerűen olyan hasizma volt hogy vizuális orgazmust éltem át abban a pár másodpercben.Lassan odasétált és leült mellém az ágyra,én pedig tovább bámultam nagyjából öt percig mire leesett hogy mi van.
-Jeff...hát öööö..miért vagyok pizsiben?-elég hülye kérdés de valljuk be teljesen helyénvaló egy ilyen helyzetben.Jeff elmosolyodott majd megpuszilt
-Mivel tiszta kosz voltál és nem akartál felébredni sem szóval rendbe raktalak.
-na-na de...akkor láttál...-teljesen elvörösödve néztem rá azt hittem elsüllyedek.
-Igen mindet..nagyon édes volt az a kis masni.-perverzen nézett rám nekem meg egy rák vörösségével vetekedett a fejem színe mert a bugyim elején volt látható egy kis masni és most esett le hogy a fehérnemű sincs rajtam.
-te..te egy perverz disznó vagy -mondtam kétségbeesetten mire ő olyan aranyosan nevetett hogy kész lettem volna mindent megbocsájtani neki ha nem rettegtem volna ennyire.
-Ugyan már nem emlékszel mennyit fürödtünk régen együtt?-mire a kérdését feltettem én már az ágyon feküdtem alatta és a hajammal játszott.
-Jeff..ez nem ugyanaz végtére is felnőttünk..-suttogtam és éreztem ahogy egyre jobban hozzám simul.Összeérintette a homlokunkat.
-Legyünk újra gyerekek-halkan suttogott a haja ahogy az arcába hullott csiklandozta az én arcom is..féltem de jólesett a közelsége.
-Akkor játszunk valamit mint régen...
-Rendben játszunk kicsit..-enyhén perverznek találtam a hangsúlyt és kisebbre húztam magam mire ő elvigyorodott láttam megcsillanni a kést.
-Ne félj nem okozok komoly sérülést..-mondta mikor látta a rémült tekintetem majd megragadta a karom és mélyen megvágta.Karmazsinvörös vérem csordogált lassan a sebből én pedig fájdalmasan nyüszítettem összeszorított fogakkal Jeff alatt aki lovaglóülésbe helyezkedett el rajtam.Mosolygott majd belenyalt a sebbe mire én hangosan felszisszentem.
-Milyen finom..-mondta majd lenyalta a karomról is a vért engem pedig kirázott a hideg.Ejtett még rajtam pár vágást egyre mélyebbeket de vigyázott hogy nehogy eret vágjon.Mikor látta hogy már nem bírom rám hajolt és homlokon csókolt.
A kését végighúzta a nyakamon kicsit megsebezve az és a sebre hajolva elkezdte szívni.A kezeimmek átöleltem és mikor fájdalmasabb volt a hátába vájtam a körmöm aminek eredményeképp mire Jeff befejezte a kis játékát az ő hátán csordogált a vér én pedig tele voltam sebekkel.Később bekötötte a mélyebbeket és az összeset kitisztította nehogy elfertőződjön majd mellém feküdt és szorosan magához ölelt.
-Később majd mást is játszunk -Suttogta és lentről felfelé végigsimított a combomon.
Jóleső borzongás futott végig a gerincemen majd lassacskán elnyomott az álom.

Már lassan egy hét telt el mióta itt vagyok Jeffel...Miután egy reggel arra ébredtem hogy nincs a házban megszületett bennem a nagy világmegváltó elhatározás hogy lelépek.Persze ezt könnyebb volt kitalálni mint megvalósítani már ott elakadtam hogy hogyan szedjem le magamról azt a kib*szott nyakörvet.Nagyjából 2 órám ennek leoperálásával ment el,és megkönnyebbültem mikor siker koronázta a törekvéseimet.Ezután jött a következő:hogyan menjek ki a szobából?az ajtó bezárva az ablakon rácsok..Hosszasan babráltam a zárat mire kinyílt az ajtó és én végre a markomban éreztem a szabadságot..Kirohantam a házból,beszálltam a kocsiba de mikor be akartam indítani a motor lefulladt..Nagy levegőt vettem majd újra próbáltam,de a motor csak köhögött mint egy végső stádiumú tüdőbajos..Egyre idegesebb lettem majd halottam hogy valaki kinyitja a hátsó ajtót és beül.

-Na nem indul?
Mikor hátranéztem Jeff ült ott a ruháján friss vérnyomokkal,egyenesen a szemembe nézett.Nem mertem megmozdulni nehogy rontsak a helyzetemen,éreztem hogy átjár a félelem.
Jeff ezek után nem szólt semmit kiszállt, megkerülte a kocsit, és kinyitotta az ajtót ami mögött ekkor már kicsire összekuporodva reszkettem.Benyúlt és a hajamnál fogva kirángatott majd be a házba.Amint beértünk a szemközti falnak lökött én pedig sírva reszketve omlottam a földre.
-Ne bánts kérlek!Jó leszek..-sírtam de nem hatották meg a könnyeim leguggolt hozzám az oldalamnál éreztem a kés hegyét.
-Megdöglesz..-suttogta majd odahajolt és megcsókolt ezzel egy időben pedig beledöfte a kését az oldalamba.
Fájdalmas nyöszörgés hagyta el a számat de nem mertem megmozdulni.Jeff vigyorogva nézett rám majd megforgatta a kést a sebben én pedig üvöltöttem a fájdalomtól.
-Ölj meg! Ölj meg ha megakarsz de ne kínozz!!-ujjaimmal görcsösen akaszkodtam a pulcsijába,a könnyeken át homályosan láttam az arcát.
Lassan kihúzta a kést belőlem én pedig levegőért kapkodtam a hasító fájdalom következtében.Lefejtette magáról az ujjaimat és a földre lökött.
Most nem ápolt le..nem kötötte be a sebet..már nem érdekelte ha meghalok..
Összekuporodtam a sarokban és lehunytam a szemeimet remélve hogy többet nem ébredek fel.
Nem is tudom igazán mi fájt jobban..maga az hogy már a kezemben volt a menekülés lehetősége és nem éltem vele vagy az hogy láttam Jeff szemében hogy csalódott bennem.Úgy éreztem már nem számítok neki.A gondolataim egészen az álmaimba kergettek amik most legalább olyan kegyetlenek voltak mint a valóság..mindvégig azt a tekintetet láttam,azt a csalódott tekintetet amiben először düh lángja lobban majd azt felváltja a közöny köde.
Egyszer csak úgy éreztem felemelkedem a földről így pár perc múlva álmosan hunyorogtam és láttam hogy jeff emelt fel..éreztem hogy lefektet és betakar.
-Jeff?-nyöszörögtem álomittasan.Odahajolt és megpuszilt.
-Gyűlöllek-suttogta majd az ajkaimra is adott egy puszit és kiment a szobából.

Jeff a szökési kísérlet óta egy árva szót sem szólt hozzám,ételt is csak annyit adott hogy ne forduljak fel.Mikor bejött a szobámba estefelé hogy kivigye a tálcát amin a vacsorám volt elkaptam a kezét.
-Haragszol rám Jeff?-láttam rajta hogy nem akar válaszolni és ahogy a földet nézte megfordult a fejemben hogy nem is akar rám nézni.-Ha már nem kellek engedj haza a szüleim nagyon aggódhatnak-kérleltem,mire a szemében valami gúnyos fény villant.
-Nem haragszom...Gyűlöllek..gyűlölöm azt az ártatlan tekinteted,gyűlölöm a naivitásod,gyűlölök mindent ami te vagy-miközben beszélt végigsimított az arcomon.-És tudod mit gyűlölök benned a legjobban?Azt hogy nem tudlak gyűlölni,nem tudlak elfelejteni,és nem vagyok képes végezni sem veled.Gyűlölöm magamat amiért képes vagyok így szeretni téged..-fájdalmasan elmosolyodott és az ölébe húzott.
Kisímítottam a haját az arcából és megpusziltam.
-Jeff és mi van ha azt mondom hogy én is szeretlek?-halkan kuncogott mintha csak egy viccet meséltem volna neki amin kicsit meg is sértődtem.
-Akkor azt mondanám, hazudsz hogy mentsd a bőröd.
-Na de...én nem hazudtam..-szomorúan néztem rá és motyogtam.Láttam hogy megdöbbent azon amit mondtam és hogy őszinte legyek én is...
Végülis ha figyelembe vesszük hogy egy elmebetegnek vallottam szerelmet aki már napok óta fogságban tart és nem egyszer majdnem kinyírt pusztán szeretetből.Lehet el kéne azon gondolkodnom én normális vagyok-e...
Jeff miután leküzdötte döbbenetét megcirógatta az arcom és félhangosan motyogta:
-Bizonyítsd be hogy nem hazudsz..
-B-bizonyítsam?Azt meg hogy gondoltad?-éreztem hogy halvány pír önti el az arcomat.
-Mutasd ki a szereteted-aranyos volt ahogy félénken motyogott lehajtott fejjel ,én megsimogattam az arcát és hozzábújtam.
-Ha szeretnéd hogy kimutassam akkor engedd hogy szeresselek-kedvesen mosolyogtam rá,most egyáltalán nem volt ijesztő.Most olyan volt mint régen mikkor még kicsik voltunk.Átkarolt és szorosan ölet magához,egy kósza könnycsepp gördült le az arcán.Mikor letöröltem  közelebb húzott és a vállamba temette az arcát.
-Nem akarom hogy lásd.-szipogta én pedig ezt tiszteletben tartva némán átöleltem.
Nem tudom meddig ültünk így a földön de jólesett ez a kis némaság..ez a csend tökéletes volt időt adott megnyugodnom,és időt adott arra hogy tiszta fejjel gondoljak végig mindent.Az elmúlt napok mint egy film újra lejátszódtak bennem és bár úgy éreztem az érzéseim tisztázódtak,a miértek még mindig homályba vesztek.
Rájöttem hogy szeretem Jeffet de azt nem tudtam volna megmondani hogy miért..
Talán azt élveztem hogy egy ilyen veszélyes vadat mint ő meg tudtam szelidíteni,vagy talán azt hogy hiába volt a fájdalom és a félelem minden csókjában éreztem az őszinte szerelmet,és a gondoskodást?
Nem tudom igazából mit éreztem pontosan akkor de azt biztosan tudom hogy nem akartam hogy végetérjen a pillanat.

Aisa szülei Bree és Josh már több mint egy hete nem halottak semmit a lányuk felől.
Bree megállás nélkül csak aggodalmaskodott és rágta férje fülét hogy menjenek és jelentsék be az eltűnését a rendőrségen.
A férfi épp a tv előtt nézte az egyik kedvenc filmjét mikor Bree ismét rákezdte:
-Drágám..ma már legalább negyedjére csörgetem Aisát de nem veszi fel..nagyon aggódom.
Josh kivette a szájából Mallboro-ját és elegáns nyugalommal fújta ki a füstöt.:
-Ugyan kérlek biztosan jól van.
-Ó Josh!Te meg az a hülye felfogásod-forgatta a szemeit az aggódó anya.
-Ne vernyákolj már nem hallom a filmet..egyébként én teljesen megbízok a lányunkban ha valami baj lenne már jelentkezett volna.Talán azért nem jelentkezik mert elege van abból hogy állandóan a seggében lógsz
-Ahh! vagy úgy szóval én miattam nem jelentkezik! hát persze!! te magad mondtad hogy a lányunk megbízható szóval ha más nem egy sms-t dobna vagy küldene egy postagalambot vagy valami!-toporzékolt Bree kikapcsolva a tv-t.
-Jól van mit akarsz mit csináljak hogy megnyugodjon picinyke lelked?-érdeklődött Josh enyhe gúnnyal a hangjában.
-Menjünk el a rendőrségre és jelentsük be az eltűnését..
Josh sóhajtott már rég letett arról hogy végignézze a filmet.Magára vette a kabátját és még Bree előtt elcsaklizta a kocsikulcsot.
Később a rendőrségen felvették a jegyzőkönyvet,leadták Aisa kocsijának a rendszámát viszont a címet nem tudták megadni ahova Aisa ment mert magával vitte az egyetlen borítékot amin az rajta volt.
Később Bree még inkább zaklatott állapotba került önmagát hibáztatta hogy mégis engedett lánya idióta kérésének majd Josh-t hogy egy percig sem próbálta lebeszélni egyszülöttjüket.
Mikor hazaértek az asszony bezárkózott a hálóba Josh pedig visszaült látszólag teljesen érdektelenül a tv elé.Természetesen ő is aggódott a lányáért hogyne aggódott volna.De nem mutathatta már csak a felesége miatt sem..ha ő kiborulna a felesége végleg összeomlana lelkileg és idegileg egyaránt.
Másnap reggel ismét egyedül ébredtem,az ágyamban.Az egyik éjjeli szekrényen  omlett és görög saláta illatozott és egy fehér Margaréta volt a tányér mellett szirmain pár vércseppel.
Elmosolyodtam jóízűen megettem a reggelit, csak azt sajnáltam hogy a virágot nem tudtam vízbe rakni.
Ahogy nézegettem a margarétát eszembe jutott anyukám és az ő kis virágoskertje amit mindig olyan boldogan gondozott.Majd lassacskán eszembe jutott apa,a közös filmezések,a grillezések,a családi sátrazások a vízparton.Egy nagy kövér könnycsepp gördült le az arcomon és ezt követték apróbb társai,és nem akartak elfogyni.
végül már a virágot a kezemben szorongatva és a térdeimet átkulcsolva zokogtam mint egy kis óvodás.
-hiányoztoookh..az anyukámat akarohooomm..-sírtam félhangosan.
Olyannyira belefeledkeztem a honvágyamba hogy észre sem vettem hogy Jeff bejött a szobába csak az hogy átölelt hátulról.Szorosan hozzábújtam és egészen a kiszáradásig bőgtem.


Szorosan bújtam Jeffhez és magamba szívtam a vér illatát ami bár az egész házat körbelengte a fiú közelében sokkal intenzívebb volt.Nem tehettem róla,de a vér szaga undorított felfordult tőle a gyomrom így mikor kis erőt vettem magam eltoltam a fiút aki értetlenül nézett rám.
-Mond csak Jeff..miért tartasz engem itt?-kérdeztem enyhe remegéssel a hangomban.
-Miért? Mert szeretem ha a közelemben vagy..mint egy kis háziállat-elnyúlt az ágyon és immár fekvő helyzetből nézett fel rám.
-Szóval..ezt értsem úgy hogy szeretsz?-mintha a remény lángja fellobbant volna bennem hiszen ha szeret rá tudnám venni hogy eresszen szabadon...de jó is lenne.. a lelkem mélyén azonban éreztem hogy egyáltalán nem biztos hogy jól fogok kijönni a helyzetből.
-Aham..mondhatni...-érdekesen néz rám,majd felül és egész közel hajol hozzám,a hangszíne megváltozik majdhogynem félelmetes lesz.-Mit akarsz ebből kihozni?
-Én..én csak..szeretnék hazamenni...ha szeretsz elengedsz anyáékhoz..ígérem vi-vissza fogok jönni máskor is-a hangom egyre inkább elhalkul ahogy minden szavam után egyre nagyobb hévvel lobbannak fel Jeff szemében a düh lángjai.
-Itt maradsz!! Ha kell akkor elintézem hogy többet egyáltalán ne mozoghass-megragadja a torkomat és ahogy elkezdi szorongatni tébolyodott hangon kezd el kuncogni majd idegbeteg röhögésbe csap át a kuncogás és én csak arra tudok gondolni hogy végem van itt és most meghalok..A látásom könnytől lesz homályos,nem csak a halál gondolatára hanem az eszeveszett fájdalom miatt amit a mellkasomban és a torkomban érzek..Kétségbeesetten vergődök a szorításban akár egy csapdába esett patkány,és ahogy találkozik a tekintetem a fiúéval tudatosul bennem hogy ő maga is patkánynak tart...ezek az utolsó gondolataim,lehunyom a szemem,és a kapálódzásom is abbamarad..hallom a saját csontom pattanását,ahogy Jeff eltöri a gégémet.Elenged,de már hiába próbálok levegő után kapkodni,nem jut a tüdőmbe semmi oxigén.Utoljára még megszorítom Jeff kezét amit az ölébe ejtett és örökre elhomályosul minden

--jeff szemszöge---

Csak ülök az ágyon és nézem ahogy elszáll belőle az élet..Ahogy utolsó erejével megszorítja a kezem hirtelen fájdalom nyilall a mellkasomba.Megöltem..pedig szerettem..én csak magamnál akartam tartani..megint egyedül maradok..sosem..sosem fájt még ennyire hogy elvettem valaki életét.Végigsimítom az élettelen arcot majd hirtelen elönt a düh.Ki ez a kis szuka aki miatt most szenvedek? Ő akart meghalni! El akart hagyni megérdemelte! Így legalább örökre velem marad..örökre..Hiába próbálom magam ezzel nyugtatni egyre inkább kezdem meggyűlölni Aisát amiért meghalt..amiért nem tudott úgy szeretni engem ahogyan én őt.Előveszem a késem és belesuttogok a fülébe,bár tudom hogy nem hallja..mert már semmit nem hall..
-Aisa..szeretlek..ezért kicsinosítalak az utolsó utadra-mosolygok kedvesen miközben a késem a hasába döföm.Érzem ahogy egyre mélyebben hatol bele a kés a még meleg húsba,hosszában felvágom a lányt,szabad kezemmel szétkenem a kicsorduló rubintvörös vért az ágyon,és a saját arcomon majd mélyen benyúlok az így ejtett sebbe megragadom a beleit és kirántom a testéből egy részét.
-Igen Igen így már gyönyörű leszel kedvesem-üvöltöm katartikus állapotban és hallom saját hisztérikus nevetésem visszhangzani az egész házban.
-Várj hadd hozzam rendbe a sminkedet is-nyájasan szólok a hullához majd megragadom a lány alsó ajkát és a késemmel levágom ugyanígy teszek a felsővel is.Ahogy a vér bemocskolja a fehér ágyneműt egyre izgatottabb leszek,elborítják testemet a kéj hullámai.Aztán meglátom ahogy az immár tompa fényű szempár néz rám.Mintha csak számon kérne,bűntudatom lesz ami elsöpri az euforikus érzéseket és haragra gerjeszt.
-MIT BÁMULSZ??! NE BÁMULJ MÁR-üvöltözök a halottal és késemet a bal szemébe döföm,többször is megforgatom a szemüregében a pengét a sötétvörös vér mindent beborít..Érzem ahogy vékony csíkokban kezd csorogni a könny a szememből míg végül már semmit sem látok,ráz a zokogás.
-Bocsáss meg nekem..így legalább gyönyörűen távozhatsz. -Végigsimított az arcán ami immár inkább egy húscafatra emlékeztet és kirohanok a házból,be az erdőbe..soha többé nem akarok ide visszajönni SOHAA!!!!
------------
Hudson nyomozó elvállalta az eltűnt lány ügyét.Mivel a szülőktől mindössze egyetlen címet kapott ahova lányuk igyekezett így elsőként oda megy.Több órás utazás után rossz előérzettel támolyog be az elhagyatott házba,és ahogy egyre beljebb megy erősödik ez az érzése.Az egyik szobaajtó megnyikordul és ő előkapja a revolverét.Lassan megnyugszik hogy a veszély elmúlt..vagyis..nem is létezett.Nagy levegőt vesz egy elkezd minden szobát körbejárni.Mikor az utolsóhoz érne a földbe gyökerezik a lába...friss vérnyomok vannak az ajtón.Fegyverét előre szegezve belép az orrát a rothadó hús szaga csapja meg a gyomra rögtön felkavarodik,nagy erő kell hogy leküzdje hányingerét és bemerészkedjen a szobába..Amikor meglátja az ágyon heverő megcsonkított,és immár rothadó holttestet nem bírja tovább.A Bűz és a férgek látványa együttesen már túl sok neki....
Miután kihívta a munkatársait megkezdődött a helyszínelés,Aisa testét pedig elszállították.
Amikor a szüleit Josht és Breet értesítette a nyomozó még maga is sokkhatás alatt volt..Josh mindenképp látni akarta a lányát de miután lent a hullaházban megmutatták neki teljesen összeomlott..könnyek nélkül,csak befelé zokogott
A szerető család megszűnt létezni,azzal hogy Jeff meggyilkolta Aisát Josh és Bree lelkét is megölte..mindketten magukat hibáztatták.Többé nem szóltak egymáshoz..Bree italba Josh pedig a munkába temetkezett.
Mikor Josh pár héttel a temetés után kiment a lány sírjához egy csokor friss margarétát talált rajta amelyet friss vércseppek díszítettek..térdre borult és mióta megtudta hogy a lánya halott először sírta el magát.